• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +26 920 800
facebook

Jótékonysági gyűjtés Gyimesbükknek

Ismét adventi és karácsonyi jótékonysági gyűjtés Gyimesbükknek

Kedves Telkiek és Távolabb Élők!

A tavalyi kezdeményezés sikerén és a boldog gyermekarcokon fellelkesülve testvértelepülésünk, Gyimesbükk számára szervezünk gyűjtést ebben az adventben is, amelyhez az alábbiak szerint kérjük telkiek, de akár a környékben vagy távolabb élők segítségét, adományait, hozzájárulását.

Kérjük, olvassák el Salamon József gyimesbükki plébános levelét a magyarországi és telki testvérekhez! (a levél ide kattintva érhető el)

A gyimesbükki plébániával, magyar iskolával és óvodával egyeztetve a következők jelentenének számukra igazán nagy segítséget és örömet:

  • oktatási papír-írószer (az óvodások részére színes papír, színezők, színes ceruzák, filcek, gyurma, az iskolásoknak másolópapír vagy írólap/írótömb, színes ceruza, zsírkréta, vízfesték, rajztábla, stb.)
  • jó minőségű téli ruha és téli cipő, elsősorban gyermekeknek (könyv és CD/DVD idén nem kell, tavaly nagyon sokat kaptunk és vittünk ki!)
  • talán az egyik legfontosabb: egy cipős doboznyi méretű meglepetés-ajándék, amiben bármi lehet, de elsősorban valami tartós élelmiszer (pl. csokoládé), akár könyv, játék és valami személyes dolog – kérjük a dobozt becsomagolni és egy kis címkét ráragasztani, hogy kisgyermeknek (3-10 évesek), nagyobb gyermeknek (10-18 évesek) vagy felnőttnek, illetve, hogy fiúnak vagy lánynak szól-e. (Nagyon jó lenne, ha ebből sok gyűlne össze és számos gyimesbükki magyar családnak okozhatnánk vele meglepetést és örömet karácsonyra!)
  • MINDENEK FELETT A LEGNAGYOBB SEGÍTSÉG A PÉNZADOMÁNY! - Erre a célra a Telki Kultúra Közhasznú Alapítvány 11742348-20021520 számú, gyimesbükki célú alszámlájára várjuk a felajánlásokat, a közlemény rovatba pedig kérjük feltüntetni: „Gyimesbükk 2017 Advent” (a pénzadományokat ajándékok vásárlására, illetve közvetlenül Salamon József plébános atyához juttatjuk el, ő fogja majd eldönteni, hogy mire fordítja, ez a korábbi alkalmakkor is remekül működött – a legfontosabb célok: családok segítése, hogy magyar iskolába járathassák gyerekeiket, közösségi ház felújítása, magyar oktatási programok, ajándékok vásárlása)

A felajánlásokkal kapcsolatban kérjük a visszajelzéseket a következő űrlapon keresztül megküldeni, ez alapján fogjuk majd tudni megbecsülni, mire is számíthatunk, illetve, hogy hány autó kell a kiszállításhoz. Ha valaki pénzadományt küld, akkor mindenképpen kérjük az űrlapon jelezni, hogy kinek állítsa ki az Alapítvány az adóigazolást!

Felajánlásokkal kapcsolatos visszajelző online űrlap itt érhető el>>

Az adományokat a telki Pajta-Faluházban gyűjtjük, illetve kérésre akár házhoz is tudunk menni (amennyiben nagyobb dolgokról van szó – ezt is kérjük majd a fenti űrlapon jelezni)!

A Pajtában a következő időpontokban lehet az adományokat leadni előzetes jelzés nélkül:

  • november 18. szombat 8:00-13:00 (a piac alatt, a helyszínen Chapó Ákos gondnokot kell keresni)
  • december 2. szombat 8:00-13:00 (a piac alatt, a helyszínen Chapó Ákos gondnokot kell keresni)
  • december 3. vasárnap 11:00-15:00 (a Krumpliebéd alatt)
  • december 3. vasárnap 16:00-18:00 (a gyertyagyújtás alatt)
  • december 10. vasárnap 16:00-18:00 (a gyertyagyújtás alatt)
  • december 16. szombat 8:00-13:00 (a piac alatt, a helyszínen Chapó Ákos gondnokot kell keresni)
  • december 17. vasárnap 16:00-18:00 (a gyertyagyújtás alatt)

Ezeken kívül előzetes egyeztetés után tudjuk külön időpontban is fogadni az adományokat a Pajtában, ehhez kérjük előző nap telefonon hívni Ruják Györgyit, a 06-70-621-5308-as vagy Móczár Gábort, a 06-30-941-5598-as számon!

A vasárnapi gyertyagyújtások alkalmával a Pajtában a pénzadományokat készpénzben is le lehet adni.

Az adományokat december 20-án, szerdán visszük Gyimesbükkre, tehát legkésőbb 18-án, (hétfő) estig várunk minden felajánlást!

A szervezők, és az autós kiszállítást idén is vállaló Hambuch Norbert, Király Gábor, Kollár György, Móczár Botond és Popovics Géza nevében, köszönettel:

Móczár Gábor