Page 12 - Telki Napló 2025.10
P. 12

12      Közösség





            Csergezán Pál Emléktúra, vezetett

            tanösvényséta



            Exkluzív programok a Kokukk Egyesület szervezésében


            A közelmúltban két olyan KoKuKK-programon is részt vehettem   ció helyzetéről, amelyek a művész lehetőségeit, karrierjét
            szervezőként, ahol egy nagyon gazdag, izgalmas és élvezetes   meghatározták, és amelyek eredményeként Csergezán végül
            előadás (és részben beszélgetés) meglepően alacsony létszám-  „beszorult” a lovak és az erdei vadállatok festésébe.
            mal párosult. A hallgatóság mindkét esetben nagyon fel volt vil-
            lanyozva, és sajnáltuk, hogy nem hallhatták többen a kiváló   Szeptember 27-én szakvezetéssel kísért sétára hívtuk az érdek-
                                                                lődőket az Öreg  Tölgy  Tanösvény útvonalára. Kalauzunk Bíró
            előadásokat.
                                                                Sándor volt, aki a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság ter-
            Június 29-én, Péter és Pál napján a KoKuKK Egyesület második   mészetvédelmi őre, civilben pedig telki lakos. Sándor a túra ele-
            alkalommal szervezte meg a Csergezán Pál Emléktúrát. Ennek   jén bemutatta a nemzeti parkok intézményét és mesélt a ter-
            keretében elsétáltunk a tanösvény nyitótáblájától Csergezán Pál   mészetvédelmi őrszolgálatok szerteágazó feladatairól. Ezt
            síremlékéhez és erre ezúttal Deltai Károlyt is meghívtuk. Károly   követően az erdőről, erről a csodálatosan komplex öko-
            polgármesterként sokat tett az időskorát  Telkiben töltő festő   szisztémáról volt szó. Beszéltünk egyes fajairól, különböző
            emlékének ápolásáért, emellett eredetileg ő maga is alkalma-  növények és állatok érdekességeiről, és szó volt az egyedek és a
            zott grafikával, majd szélesebb értelemben vett vizuális kultúrá-  különböző fajok közötti sokrétű és izgalmas kapcsolódásokról,
            val és kommunikációval foglalkozott. A kirándulás során így   összefüggésekről. Előkerült a természetvédelem témája is, a ter-
            Csergezán Pál személye mellett szó esett a korabeli   mészetvédelem, és az erdő- és vadgazdálkodás időnként konf-
            képzőművészetet meghatározó ideálokról, szellemi irányza-  liktusos viszonya, a klímaváltozás okozta nehézségek, és az
            tokról, a képzőművészet korabeli intézményrendszeréről, a poli-  inváziós fajok kártétele, és hogy hogyan kell megkülönböztetni
            tika és művészet viszonyáról, a hazai könyvkiadás és az illusztrá-  egymástól a molyhos, a kocsánytalan és a csertölgyet.
                                                                                          Egy ilyen programnak ugyan-
                                                                                          is az a különlegessége (a jó
                                                                                          levegő, a mozgás és a szép
                                                                                          kulissza mellett), hogy a közös
                                                                                          séta alatt intenzívebb az elő-
                                                                                          adó és a hallgatóság kapcso-
                                                                                          lata, és a rendelkezésre álló
                                                                                          idő is jóval több egy szokásos
                                                                                          előadásénál. A beszélgetés
                                                                                          így nagyobb kanyarokat tesz,
                                                                                          akár messzi kitérőkkel, a
                                                                                          konkrét résztvevők igényei
                                                                                          szerint.

                                                                                          Mindkét előadónknak kö-
                                                                                          szönjük a kivételes élményt!
                                                                                                        Bellon Erika
                                                                                                   KoKuKK Egyesület


            A közösségi tér online elérhetőségei



            Telki Portál:
            www.telki.hu

            Kodolányi János Közösségi Tér és Könyvtár Facebook:
            https://www.facebook.com/kodolanyikozossegihaz

            Kodolányi János Közösségi Tér és Könyvtár Instagram:
            https://www.instagram.com/kodolanyihaz_telki/

            Kodolányi János Közösségi Tér és Könyvtár hírlevélre
            jelentkezés emailben:
            kodolanyikozossegi@gmail.com

            Terembérlés és bármilyen felmerülő kérdés kapcsán érdek-
            lődés: kultura@telki.hu; muvelodes@telki.hu

               2025 október
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17