Gyimesbükk Mélyen Tisztelt Barátai!

Urunk feltámadása ünnepére készülőben, nem csak az egyéni, a családi és szűkebb közösségen belüli lelki készületre és ünneplésére gondolunk. Az igazi ünnepnapjaink örömét szeretjük másokkal is megosztani. Örömünkről szeretünk beszélni és másokat is bevonni az ünneplésbe. Nagy öröm számomra, hogy ilyenkor együtt lehetünk legalább lélekben, gondolatban, a jókívánságainkban. Ugyanakkor hálával gondolok a találkozásainkat összehozó útjainkra, az összekötő szálakra, amelyekből élet és remény sarjadt.

Szeretném megköszönni a gyimesiek, a moldvai véreim nevében is a közös találkozásainkat, melyek számunkra mindenképpen bátorítóak és gyümölcsözőek voltak, mert  életlendülettel, reménnyel, bátorsággal ajándékoztak meg Isten adta feladataink végzésében. A feltámadás ünnepe a következő gondolatokat hozta fel bennem. 

Jézus Krisztus belépett a világba, mint ember, hogy utat vágjon az összekuszált gondolkodásunk őserdejében. Mi, az emberek, keresztre feszíttettük. Megöltük. A Szeretetnek ez jelentette a valóságos kiszolgáltatottságot, kiüresedést. Nemcsak az elítélteknek, de az igazságtalanság sötétségében élőknek is meg kellett vinni az örömhírt. Mennyi öröm és boldogság szabadult fel ezekben a lelkekben!

Feltámadása után az apostolait, a híveket milyen nagy bátorság töltötte el, hogy megosszák az örömhírt, a Földön élő minden nemzetnek, embernek, nyelvnek és kultúrának. Jézus Krisztus győzelmének örömhíre, ennek továbbadása nem ismert félelmet. Nem tudta leállítani az örömhír továbbadását a börtön, a kínzás, a cirkusz, a vértanúság, a más nyelv és kultúra, a távolság, a fáradság, stb.

Ők találkoztak a feltámadt Úrral. Ez a találkozás megtanította az élet valóságára és mélységére. Országunk kezdeti alapjainál ott találjuk Krisztust. Ebből a krisztusi életből nőtte ki magát nemzetünk csodálatos világa. A nemzeten belül erősödött a család, a rend, a munka szeretete. A kereszténység új arculattal és élettel ajándékozta meg népünket, nemzetünket. Árpád-ház nagyjai és szentjei, a királyaink erről a csodálatos életről és jövőt teremtő világról beszéltek és ennek útját építették.

Amíg a krisztusi és a királyi út együtt haladt, növekedett az ország, a jólét. Ma nem a semmire kell építeni. Van egy modell, amit követni kell. Jézus, mindenkit járható úttal ajándékozott meg. Ez a mennyei Atya szeretet útja, a mi utunk. Félelem nélküli út, mely önbizalmat, biztonságot nyújt akár az üldözött apostoloknak.

Ma is szükség van az isteni örömet és életet bemutató apostolokra és akár a vértanúságot is vállaló tízezrekre. Miért hiányzik az életünkből a missziós lelkület? Bizonyára valamit nem értettünk meg, valamit nem jól csinálunk, valami nem érintette meg a tudatunkat, lelkünket, szívünket. A keresztények hite a legcsodálatosabb, mert nem az emberi erőlködés és okoskodás terméke. Ez elsősorban az Isten ingyenes kegyelme és ajándéka.

Örömünkre szolgál a valóság, hogy ezt a hitet mindenki elérheti és megkaphatja: a legnagyobb tudóstól a legegyszerűbb és tanulatlan emberig, a leghatalmasabb uralkodótól a legeldugottabb településen élő polgárig. Csak egy valami szükséges: a vágy, a nyitottság, az akarat - krisztusi úton maradni. Ezt csak az akarhatja, aki beletekintést nyert a csodálatos Isten adta szépségben és az Isten teremtette embertársunk lelkében. Az emberiség életét a Jóisten a mi kezünkre bízta. Méltósággal, felelősséggel, az alkotás örömének vágyával ruházat fel. Embertársaink általunk is kibontakozásra várnak. Általunk napfényben részesülhetnek. Ez az elfogadás, felismerés, rámosolygás a fejlődés folyamatát indítja el.

Az Isten lelkünkbe ültetett színes palettája a rábólintásra vár. Fejlődni kezd a lelkünkbe elültetett örömmagja, mely mindenképpen teljesebbé teszi mindnyájunk életét. Fáradozzunk magunk és embertársaink istenarca felszínre hozatalán.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.
(...)                                                                                                         
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

/Reményik Sándor: Istenarc - részlet/

Ezekkel a gondolatokkal mondok köszönetet és kívánok kegyelemmel teljes húsvéti ünnepeket. A feltámadást követő pünkösd ünnepe hozza el országunk minden polgára lelkébe az éltető, a vigasztaló és bölcsességet adományozó 7 ajándékú Szentlelket, hogy felszabadultan és örömmel teljesíthessük feladatunkat: mindenki ott, ahová helyezte a jóságos Mennyei Atyánk.

A moldvai magyarság köszönésével köszönök el: Maradjanak Békével!

Isten fizesse!

Salamon József
Gyimesbükki plébános