Telki díszpolgára: Havas Ferenc

Telki történetében először 2011-ben ítélt oda Telki Díszpolgára címet a képviselő-testület. Havas Ferenc, Telki egykori tanítója posztumusz kapta meg az elismerést.

Havas Ferenc az esztergomi Tanítóképző 1920-ban történt elvégzésétől 1949-ben bekövetkezett haláláig Telki lakos, egyben pedig a Telki Iskola tanítója volt. Hat osztályos iskolarendet működtetett egyedül, és tanította majdnem 30 éven keresztül Telki összes gyermekét - 1945-ig olyanokat, akik az iskola megkezdésekor gyakorlatilag nem tudtak magyarul.

Kitűnő pedagógus volt, szigorú és lelkiismeretes, megkövetelte a rendet és az emberséget tanítványaitól. Nemcsak tanította, nevelte is őket, szervezte a falu kulturális, zenei életét. A szegénységben és egész napos munkában élő szülők feltétlen bizalmát élvezte, akik nem csak gyermekeik, hanem saját életük ügyes-bajos dolgaival is a Tanító úrhoz fordultak. Ő pedig adott és segített mindenkinek.

Ekkoriban jegyző csak hétfői napon volt Telkiben, a bíró, illetve a képviselők a helyi egyszerű emberekből kerültek megválasztásra. A Tanító urat tudása, műveltsége, feltétlen segítőkészsége a falu vezetőjévé emelte.

Megszervezte a helybéli Levente Egyesületet, amelynek első időben oktatója is volt. Megszervezte a Faluszövetséget, amelynek elnökeként tevékenykedett. Parancsnoka volt a Telki Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, ügyvezetője és könyvelője a Budajenői Hitelszövetkezetnek, amelyhez Telki is tartozott. Rendkívüli tekintélyt és megbecsülést szerzett a faluban és környéken, és az akkori időknek megfelelően egyben Telki kántora is volt.

A háború alatt a szovjetek bevonulása idején óvta a lakosságot, személyes fellépésével valószínűleg sok telki ember életét mentette meg. A szovjetek faluból történő kivonulása után közéleti tevékenysége miatt elhurcolták, de mivel semmit nem tudtak felhozni ellene, rövid idő után visszatérhetett és folytathatta tovább munkáját.

Meghatározó szerepe volt a háborút követő kitelepítések és betelepítések után a falu életének újraszervezésében, amely - munkája eredményeképpen is - békességben folytatódott, és példaértékűen működött a későbbiek során is.

Haláláig folytatta kántor-tanítóságát, és immár a székely gyermekek tanítását, nevelését, rövid idő alatt osztatlan elismerést, tiszteletet szerezve az idetelepült telki székelység körében is.

Közel harminc évig egyszemélyes intézménye volt Telkinek. Immár felújított sírjában nyugszik a Telki temetőben.

Telki díszpolgára: Regős Ferenc

Regős Ferenc Telki egykori tanítója 1949-től 1972-ben történt nyugdíjba vonulásáig, 23 éven át tanította a telki gyerekeket.

1949-től '54-ig a Budajenői Általános Iskolában, ahová akkoriban a felső tagozatosoknak már járniuk kellett, majd '55-től az intézmény megszűnéséig, '65-ig Telkire költözvén a helyi iskola összevont alsó négy osztályát tanította egyedül. 1966-tól nyugdíjazásáig ismét Budajenőn dolgozott.

Kitűnő pedagógus volt, köztiszteletben álló személyiség, aki a telki gyerekek generációit tanította, nevelte az iskolában és azon kívül is.

1955-től igazgatója a falu egyetlen közösségi kultúrlétesítményének, a Telki Kultúrháznak, amelynek 1967-ben történt lebontása után ugyanezt a munkát folytatta a korábbi iskola épületében (amely irányítása alatt bővítésre is került) 1982-ben bekövetkezett haláláig.

Telki egyszemélyes kulturális intézményeként 27 éven át szervezte a falu kulturális életét, az ünnepi rendezvényeket, és tanította be az iskolás gyerekeknek az ünnepi fellépési programokat.

Barátaival amatőr zenekart alakított, és éveken át zenélt a telki gyerekeknek az általa szervezett gyermekbálokon.

1955-től elhunytáig Telki könyvtárosaként szerettette meg az olvasást, a könyvek világát gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. Elindította, működtette Telkin a József Attila olvasó mozgalmat. Könyvtárosi munkájáért 1970-ben díszoklevéllel tüntették ki.

Irányította a Telki Ifjúsági klubot, nevelte a fiatalokat, működtette a falu lakossága számára a település köztulajdonú televízió készülékét, az adások szabad megtekintését, amire nagy szükség volt, mert akkor még csak néhány családnak volt otthon saját tévéje.

Feldolgozta az egykori Telki Apátság és község történetét, majd megírta a falu 1945 utáni, valamint a Budajenő-Telki Községi Tanács történetét, és vezette Telki Krónikáját.

Munkássága során talált rá Kodolányi János telki származására. Javaslatára került 1974-ben a Kodolányi emléktábla az író helyi szülőházára, és ő alapozta meg a faluban a Kodolányi-kultuszt.

Az utolsó „lámpása” volt Telkinek, pedig ezt az értékrendet képviselni és átadni a közösségnek talán éppen az 1949-től '82-ig tartó időszakban volt a legnehezebb.

Regős Ferenc a telki temetőben lévő sírjában nyugszik.

Telki díszpolgára: Szigeti Antal

Szigeti Antal családja a XVIII. században, a Telkit újra benépesítő németajkú telepesekkel érkezett településünkre, és a család hagyományai aktív közéleti szerepvállalásra sarkallták Antalt is.

Kora ifjúságától fontos szerepet vállalt a falu közösségi életében. Ifjúsági vezetőként szervezte a helyi fiatalok kulturális- és sportéletét, bálokat rendezett, amelyek híre a környékbeli településről is idevonzotta az embereket. Lendülete magával ragadta a többieket is, és társadalmi munkában, közösen szépítették a falut, fákat ültettek, focipályát építettek.

A munka mellett két egyetemet is elvégzett és a kezdő szerszámkészítőből vállalata főmérnöke lett. Nyugdíj mellett is aktívan dolgozott.

Választott önkormányzati képviselőként öt cikluson – 1994-1998, 1998-2002, 2006-2010, 2010-2014 és 2014-2019 – keresztül dolgozott településünkért. Mindezen idő alatt lelkiismeretesen és hathatósan képviselte mind a telki őslakosok érdekeit, igényeit, kezdeményezéseit, mind pedig lelkesen dolgozott azon, hogy a régi és a beköltöző új lakosság egymásra találhasson, és megértse, megszeresse egymást.

Több önkormányzati bizottságban is aktívan közreműködött tagként. A Szociális Bizottság tagja volt 2006-2010, 2010-2014 és 2014-2019 között, illetve a Pénzügyi Bizottság tagjaként dolgozott 1998-2002, 2006-2010, 2010-2014 és 2014-2019 között.

Az Óvoda-Iskola Telkiben Alapítvány kuratóriumi tagjaként tevékenykedett a telki gyermekekért, és az önkormányzat, illetve a 2001-ben megépült telki általános iskola együttműködésének fejlesztéséért, 1992-től 2016-ig, 24 éven át.

2007-ben megszervezte a Telkiből kitelepített németajkú lakosságról és az idetelepült gyergyói székely családokról közösen megemlékező emléktábla felállítását, amely a Telki Polgármesteri Hivatal falán látható.

Megszervezte, megtervezte és anyagilag is támogatta az Öreghegyen található TPP, azaz a Telki Panoráma Pont létrehozását 2009-ben.

A 2003-ban indult Telki Fesztivál programsorozatának kezdetétől régi fotókkal és térképekkel, néprajzi emlékekkel, ruhákkal és eszközökkel helytörténeti kiállításokat és előadásokat szervezett Telki történelméről, majd létrehozta a 2019-ben megépült Kodolányi János Közösségi Ház és Könyvtár helytörténeti gyűjteményét.

2019-től Telki Község Önkormányzatának helytörténeti referenseként szolgálta szülőfaluját. 2023-ban Telki egykor és ugyanott manapság címmel helytörténeti fotókiállítást szervezett. A Telki Naplóban számtalan helytörténeti cikk szerzőjeként segítette az itt élőket településünk múltjának megismerésében.

Egyedülállóan aktív, példamutató és kitartó munkájának, elkötelezettségének elismeréseként Szigeti Antal 2021 óta Telki Díszpolgára.

Szigeti Antal a telki temetőben lévő sírjában nyugszik.

Kodolányi János író

Bár csak 4 éves koráig élt itt, Telki híres szülöttje idősebb Kodolányi János, (Telki, 1899. március 13. – Budapest, 1969. augusztus 10.) író, újságíró, az úgynevezett népi írók kiemelkedő képviselője.

Kodolányi János a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója (akárcsak barátja, Németh László), világirodalmi rangú epikus. Könyvei évek óta több kiadásban és nagy példányszámban jelennek meg, szerepe ezzel együtt is vitatott. A mai irodalmi- és közéletben és közoktatásban jelentőségéhez képest méltatlanul kevéssé (el)ismert; az irodalmi- és közélet más berkeiben és a szélesebb közönség körében ugyanakkor évtizedek óta töretlenül népszerű, sőt újabban Várkonyi Nándorral és Hamvas Bélával együtt – elsősorban Jókai Anna elnevezése nyomán – „a nagy triász” néven emlegetve, mint „szellemi iránytű”, meghatározó jelentőséggel bír.

Munkássága valamennyi irodalmi műnemre kiterjedt (líra, dráma, epika, ezen belül a novella és regény, továbbá az esszé). Életének inkább késői szakaszában regényíróként nemcsak a magyar, hanem a világirodalom nagyjai sorába is beírta magát, műveit több nyelvre is lefordították. Elsősorban az ókori mitológiát (Égő csipkebokor; Vízöntő; Új ég, új föld), illetve a tatárjárást (Boldog Margit; Julianus barát; A vas fiai) feldolgozó regényei fontosak.

Életművéből kitűnik nemcsak a globális (világpolitikai, irodalomelméleti), hanem a lokális („helyi érdekű”, nemzeti, regionális, szervezési és gyakorlati) problémák iránti érzékenysége; ami a puszta szavakon túl (számtalan folyóiratban publikált) tettekben is megnyilvánult (például a magyar írók önsegélyező szervezete, az Írók Gazdasági Egyesülete, IGE szervezői közé tartozott). Emiatt nehéz is lenne a mai politikai szakfogalmak közé beskatulyázni: a magyarság mint nemzet sorsa iránt érzett aggódás, a világpolitikai helyzet mérlegelése a (radikális) jobb-, a szociális problémák iránti érzékenység pedig a (radikális) baloldalra is el-elsodorták. Tehetségét nemcsak barátai, munkatársai, hanem „nehéz”, konfrontatív, hevesen vitázó természete miatt időlegesen vagy véglegesen szerzett politikai és irodalmi ellenfelei többsége, mint például Babits Mihály, Fábry Zoltán is elismerte.

Örökségének ápolásában jelentős részt vállal a 2003-ban alapított, Telkiben működő Kodolányi Kodolányi János Kulturális és Környezetvédő Közhasznú Egyesület, amely minden évben egy kis ünnepség keretében megkoszorúzza az író szülőházának falán található emléktáblát.

Az ő nevét viseli a 2019-ben átadott telki Kodolányi János Közösségi Ház és Könyvtár, ahol egy különleges vitrin-kiállítás is őrzi emlékét.

Csergezán Pál festő, grafikus, illusztrátor

Csergezán Pál (Záhony, 1924. június 6. – Budapest, 1996. október 1.) híres állatfestő, grafikus és illusztrátor volt.

Tanulmányait 1950 és 1953 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán folytatta, mestere pedig Ék Sándor volt. Grafikusként, illusztrátorként dolgozott, eközben került hozzá közel a vadászat témaköre.

Többek között a Nők Lapja, az Ország Világ és a Magyar Vadász, később a Nimród rajzolójaként tevékenykedett. Mint grafikus tankönyveket, egyebek közt Tasnádi Kubacska András, Kittenberger Kálmán és Fekete István könyveit illusztrálta. Kedvenceit, a lovakat és az erdei vadakat rajzolta, festette egész életében. A mozgás kiváló ábrázolója volt, az országos kiállításokon rézkarcokkal szerepelt. Ifjúsági és népszerű tudományos könyveket illusztrált, diafilmeket rajzolt. Németországban, valamint Iránban, a sah udvarában is élt és alkotott, utolsó éveit pedig Telkiben töltötte.

A meg nem értett festő

A Telkiben élő dr. Monori Ilona, Csergezán Pál egykori élettársa így ír a neves művészről:

(…) Senki sem lehet próféta saját hazájában. Ennek a mondásnak igazi tartalmát érzékelteti Csergezán Pál (1924–1996) életútja, művészi pályájának vonulata.

Gyermekkori visszaemlékezéseiből is az a gondolat tükröződik, hogy a másságot, a vidéken élő család által felépített normatíváknak nem megfelelő gondolkodásmódot még a család sem volt képes elfogadni. (…) Csergezán Pál életének minden periódusában szembe kellett találkoznia ezzel a meg nem értéssel.

Képzőművészeti tanulmányai során a természet, az állatvilág iránti mérhetetlen vonzódása inkább ellenszenvet, mint elismerést váltott ki kollégái, tanítói körében, mert nemcsak szeretni volt képes, de ezt az érzést át is tudta adni alkotásain keresztül. A huszadik század gondolkodásmódja, a művészvilág kifejező eszköztára a csergezáni művészi megközelítést nem fogadta el és nem fogadta be. Talán ez azzal is magyarázható, hogy az absztrahálás, a szimbólumokban való gondolkodás, a filozofikusi szemléletmód, a különböző művészeti irányzatok, izmusok időszakában a reális, naturalitást érzékelő képek nem voltak összeegyeztethetők a kor művészi életfelfogással.

(…) Az állatvilág, a lovak voltak kedvencei, a könyvillusztrációk révén (Kittenberger Kálmán, Fekete István és még számos író könyveinek illusztrátora, tankönyvek készítője) rátalált arra az útra, ami végigkísérte művészi pályafutását. Kedvenceinek ábrázolásával képes volt fenntartani családját, és szenvedélyének maximális kiélvezése a festészetében teljesedhetett ki. Igazi művészeti karrierről életének második periódusától beszélhetünk. A természet szerelmesei rátaláltak Csergezán Pálra.

Annak ellenére, hogy életében nem fogott puskát egy állatra sem, annak ellenére, hogy egyetlen festménye sem illusztrál igazi vadászjelenetet, a vadászok fogadták be igazából. Ez a társadalmi réteg lehetőséget biztosított Csergezán Pálnak arra, hogy azokon a helyeken figyelhesse meg közelről a vadon élő állatokat, ahonnan a vadászok puskával a kezükben várnak zsákmányukra. Ma már legendaszerűen emlegetik ebben a körben Csergezán Pált, aki kézből etette kedvenc állatait, a vaddisznókat, annak ellenére, hogy csak egy mozdulatukon múlott élete. A vadászi életfelfogással talán akkor találkozott igazából szembe, amikor ezek a vaddisznók zsákmányul estek és nem jöttek többé. Mindig az állattal érzett, és nem a vadászszenvedély hajtotta ki az erdőbe, hanem az, hogy köztük élve, együtt, azonos légtérben szívja magába a tiszta levegőt, azonosulási kényszer hajtotta, hogy minél közelebb kerüljön kedvenceihez. (…)

Csergezán Pál Telkibe vezető útja

A festő a vadászoknak is köszönhetően került Budáról, korábbi lakhelyéről Telki közelébe. Keszléri Józsefnek, az erdőgazdaság vezetőjének segítségével egy műtermet kapott abban a Budakeszi és Telki közötti főútnál lévő erdészházban, ahol élettársával éltek – bérleti díjként évente két képet festett az őt felkaroló erdészetnek. Az ekkor már híressé váló alkotónak és párjának emellett az Anna-laki úton lévő vadászházban is sokszor lehetősége volt megszállnia, idilli környezetben.

A természet közelsége számtalan mű megalkotására ihlette ezeken a helyeken. 1994-ben kerültek aztán Telkibe, ahol az Anna-laki úton kezdtek építkezni. „Én vittem bele - vallja be egykori párja -, de aztán élvezte az építkezés minden pillanatát.” Sokan ismerték és szerették, legtöbbször úgy üdvözölték, hogy: „Hogy tetszik lenni, Pali bácsi?”

Intenzíven élte meg életét falunkban, mindig szeretett társaságban lenni - olyan nem fordulhatott elő, hogy a hozzájuk beérkezőket ne kínálták volna meleg étellel. Nagyon szeretett főzni, kedvence a puliszka volt - árulja el Monori Ilona, hozzátéve, hogy a 70. születésnapján is ő készítette a túróval is ízesített finomságot.

Elhunytát követően az asszony eladta a házat, de maradt Telkiben. A szomorú esemény után öt esztendőn át tartottak évenkénti megemlékezést az Anna-laki erdészháznál. Ezeken az alkalmakon több száz barátja vett részt, a megnyitó beszédet pedig mindig Váci Ernő, a Fogathajtók Szövetségének volt elnöke mondta, aki jó barátja volt a festőnek.

Távozását követően sírjánál, Anna-lakon emlékhelyet is kialakítottak, és ide temették szeretett kutyáját, Csergezán Palcsikát is.

Öröksége

- Az Anna-laki erdészháztól egy kisebb túra keretében elérhető a róla elnevezett kilátó, amely a Budai-hegység legmagasabb pontján, az 559 méter magas Nagy-Kopaszon áll.
- 1997-ben alakult a Csergezán Pál Alapítvány évente Csergezán-díjjal jutalmaz egyet a legkiválóbb természetábrázoló művészek közül.
- A Pilisi Parkerdő erdészeti főbejáratánál látható Csergezán Pál szobra.
- Filmet is készítettek életéről, pályájáról.