Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Meghívó koszorúzásra

Minden olvasni szerető érdeklődőt, Kodolányi János munkásságának ismerőit - s olyanokat is, akik szívesen hallanának falunk neves szülöttéről - szeretettel invitálunk a minden évben sorra kerülő koszorúzásra az író születésnapján!

A helyszín a Pajtával átellenben álló szülőház lesz, amelyen az emléktábla található. Itt találkozunk március 9-én, délután fél 6-kor. Idén is részlet, vagy részletek hangoznak el Kodolányi írásaiból, ezúttal a nemrégiben megjelent, Nyerges Pál festőművésszel folytatott levelezésének kötetéből válogatunk

Az energikus és jó humorú, az író életbölcsességére, a festészet témakörében is elmélyült gondolataira, útmutatásaira fogékony fiatalemberrel abban az időben kötött barátságot Kodolányi, amikor a negyvenes évek végétől, az elhallgattatás éveiben az irodalmi élettől részint kényszerűségből, részint önkéntesen elszigetelődve Balatonakarattyán élt. A petróleumlámpa fényénél, sokszor a hidegtől is szenvedve, nyugodtan mondhatjuk, hogy nélkülözve alkotott olyan remekművet, mint az Én vagyok című Jézus-, némelyek szerint inkább Júdás-regény. És közben megtanult héberül, és olvasott, olvasott... - filozófiát, mitológiát, régészetet, művelődéstörténetet. Magánya oldására különös, eleven és ma is élvezetes olvasmányt nyújtó levelezést folytatott néhány megmaradt barátjával, mint pl. Várkonyi Nándorral, Szabó Lőrinccel és a kevésbé ismert Nyerges Pállal. A koszorúzás és mécsesgyújtás mellé e korszak spontán, friss gondolataiból hangzik el némi ízelítő.

KOKUKK Egyesület

Fel