Tartson velünk Gyimesbükkre!
Idén is lesz szervezett erdélyi buszos kirándulás Pünkösdkor: a cél Gyimesbükk, Csíksomlyó és Erdély gyönyörű vidékei!
Kedves Telkiek!
Idén ismét egy nagyobb csoporttal utazunk Gyimesbükkre Pünkösdkor, hogy minél többen megismerhessék Telkiből is a gyönyörű erdélyi tájakat, Gyimesbükk csodálatos értékeit és hagyományait, a „régiek”, akik már voltak korábban, pedig újabb szépségeket és értékeket fedezhessenek fel.
A tervezett program
2018. május 17-én, csütörtökön hajnalban indulunk busszal, és néhány rövid megálló (Szováta, Korond) után este érkezünk Gyimesbükkre. Szállás a plébánia turistaszállásán és családoknál lesz.
Másnap, pénteken egész napos kirándulás:
- a csoport egy részének busszal a Csíki- és/vagy Kászoni-medence vidékén (a pontos útitervet a résztvevők kívánságai alapján rögzítjük majd, a csoport összetételének és igényeinek megfelelően),
- a túrázni vágyóknak a Gyimesek völgyének legszebb helyein.
Szombaton a fő program a csíksomlyói zarándoklat, majd délután a csángók történelmét bemutató program Gyimesbükkön.
Pünkösd vasárnap következik az immár hagyományos gyimesbükki rendezvény, a Csíksomlyó Expressz – Székely Gyorsvonat megérkezése az ezeréves határra, ünnepi istentisztelet és műsor a vesztegzári (kontumáci) kápolnánál és a néhány éve felújított vasúti őrháznál. Délután kirándulás a környező csodálatos hegyekben vagy közösségi program Gyimesbükkön.
Pünkösd hétfőn, május 21-én hajnalban hazaindulás. Az útvonalat a csoporttal egyeztetjük, tervezünk megállásokat a forgalomtól és időjárástól függően további szép és ismert erdélyi helyeken.
A költségek
A busz költsége fejenként várhatóan 20.000 Ft, családokkal utazó gyerekeknek 10.000 Ft (az önkormányzat a testvértelepülési kapcsolatok fejlődése érdekében a busz költségeinek egy részére támogatást nyújt). A kinti szállás és ellátás költségei a plébánia turistaszállásán vagy családoknál várhatóan kb. 20.000 Ft.
Jelentkezés
Előzetesen jelentkezni egyénileg vagy családosan (lehet nem telkieket is hívni, budajenőiekre kifejezett örömmel számítunk!) IDE KATTINTVA lehet 2018. április 15-ig, utána pontosítjuk a részleteket.
Akinek kérdése van, kérem, írjon a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre!
A korábbi évek pünkösdi gyimesbükki programjairól további információ és képek a Budakeszi Kultúra Alapítvány honlapján találhatók: www.budakeszikultura.hu -> Gyimesbükk
Móczár Gábor
Telki Kultúra Közhasznú Alapítvány