Ez a nyár más volt, mint a többi…
A Telki Nőikar a Filmhatás Projekt meghívására szeptember végén ismét Veszprémbe utazik, és közreműködik egy különleges koncerten, a Pannon Egyetem Aulájában, szeptember 28-án 19 órától. Az előadás közreműködője lesz még a Filmhatás Zenekar és a Gizella Nőikar is.
A Filmhatás egy különleges összművészeti kezdeményezés, amelyet jelenlegi művészeti vezetője, karnagyunk, Halász Károly indított útjára még 2005-ben. A projekt célja, hogy zenét, irodalmat, táncot, valamint vizuális művészeteket (például festményeket és grafikákat) egyesítsen egyedi színpadi produkciókban. Ezek az előadások gyakran kórust, táncegyüttest és szimfonikus zenekart is bevonnak, így igazán változatos művészeti élményt nyújtanak.
Először a Gizella Nőikar részéről született meg a kezdeményezés, hogy az ORIGO című Filmhatás-produkció – 2017 után – ismét megszólaljon Veszprémben, új formában.
Közben a Telki Nőikar nemrég ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumi évad fő műsora a NORD volt – Ola Gjeilo északi hangzásvilágára épülő, belső figyelemre hangoló darabjaival. A zenét akkor is a Filmhatás Zenekar szólaltatta meg.
Így alakult ki, hogy most mindkét irány – a veszprémi újrajátszás és a telki jubileum – egy közös színpad felé tart és találkozik szeptemberben a Filmhatás Projekt 20. jubileumának ünnepén.
Gjeilo skandináv ihletésű nőikari művei meditatív hangulatot teremtenek, zongorával és vonósokkal fokozatosan gazdagodó hangzásvilágban. A NORD program a belső figyelem és a természet hangulatának csendes ragyogását hozza létre – alkalmas arra, hogy „előhangolja” a közönséget az ORIGO érzelmi mélységeire.
Az ORIGO Halász Károly három tételből álló műve, egy filmzenei eszközökkel komponált, mégis mélyen szakrális hangzásvilágú mű, amely az ember belső útjának kereséséről, a spirituális emelkedésről és a töredezettségből születő rendről szól. A darabok fokozatosan építkeznek a csendből: hol gregorián ihletésű motívumokon, hol nyers bibliai szövegrészleteken vagy épp töredékmondatokon keresztül.
A két műsorrész és a darabok között az átmeneteket átkötő zenei szakaszok biztosítják – néha előre megírt rövid betétek, máskor improvizatív pillanatok: zongora- vagy vonósintermezzók, egyetlen hangból induló lebegés vagy épp feszültséget oldó hangzásváltás.
Egy ekkora koncert nem egyik pillanatról a másikra áll össze – egy hosszú folyamat indult meg az év elején: mindkét kórus elkezdett foglalkozni a koncert műsorával, persze mindezt úgy, hogy közben a saját, önálló programjaikat is teljesítették, így a szeptemberi koncert anyagát mindeközben építették (és építik) be próbafolyamataikba.
A szeptemberi koncertre a felkészülést a Telki Nőikar tulajdonképpen a 2024. április eleji kórushétvégén kezdte meg. Persze akkor még nem sejtettük, hogy a saját júniusi jubileumi koncertünk után hamarosan újra lehetőségünk lesz énekelni a szívünkhöz nőtt Gjeilo-darabokat. Az ORIGO-val pedig a 2025. január végi kórushétvégénken kezdtük el az ismerkedést.
Miközben a szólamok önállóan formálódnak a próbatermekben, a produkció egészének felépítése párhuzamosan, több szinten halad. A szervezők és az együttesek a háttérből hangolják össze azt, ami ősszel egy egységes élményként születik majd meg.
A tavasz a művekben való elmélyülésről, otthoni gyakorlásról, szólamonkénti figyelemről és egyelőre a kórusonként közös hang formálásáról szólt. Június 7-én viszont megtartottuk a NORD + ORIGO koncert első közös kóruspróbáját Veszprémben: a Gizella Nőikar és a Telki Nőikar először énekelt együtt a szeptember 28-i előadás műsoranyagából. A zenekar ezen a ponton még nem vett részt a próbafolyamatban, a kórusmunkát zongorakísérettel Szöginé Asztalos Enikő segítette. A próba során együtt dolgoztunk a teljes műsor részletein, a közös hangzás kialakításán.
A közös próba után mindkét kórus külön-külön fellépett a Kórusok Éjszakája Veszprém 2025 (KÉVE) programon, amely idén először valósult meg Veszprémben. A Telki Nőikar önálló, csupa új darabból álló fesztivál műsorát két különböző helyszínen mutatta be. Nagy örömünkre a közönség soraiban telki ismerősök is helyet foglaltak, akik csak miattunk utaztak a városba, köszönjük!
És miért is volt más ez a nyár, mint a többi?
Mert amikor hivatalosan a nyári szünetünket tartottuk – egy kórusénekes ugyanis mindig kórusénekes marad –, ott volt a fejünkben a szeptember végi koncert, tudtuk, hogy még sok munka vár ránk, hogy a művek olyan színvonalon szólaljanak meg, ahogyan azt megérdemlik. Így amikor csak lehetett, szólamonként összegyűltünk valakinél, hogy segítsük egymást, hogy közösen gyakoroljunk, ne menjen feledésbe a tavaszi munkánk. Ilyen talán még sosem fordult elő a kórus történelmében.
Augusztus végétől már együtt, az egész kórus találkozott ismét a szerdai próbákon, és az első hétvégén rendkívüli próbákat is tartottunk, hogy felvegyük a fonalat és magasabb fordulatszámra kapcsoljunk a koncert előtti időszakra.
Szeptember 20-án pedig a Telki Önkormányzatnak és az Óvoda-Iskola Telkiben Alapítvány együttműködésének köszönhetően a Telki Sportcsarnokban tartjuk meg a koncert főpróbáját a zenekarral és a két kórussal, azaz majdnem 90 közreműködővel.
Kedves Telkiek! Szurkoljatok nekünk, hogy a befektetett munka megtérüljön, sikerrel szerepeljünk, és ha tehetitek, vegyetek részt a koncerten! Szeretettel várunk mindenkit szeptember 28-án Veszprémben!
Telki Nőikar