A talaj és a talajművelés a biokiskertben
A KoKuKK Egyesület biokiskert-műveléssel foglalkozó sorozatának keretében Vinis Gizella agrármérnök tartott előadást 2020. január 9-én este.
A téma ezúttal a talaj volt: a talaj mibenléte és szerepe a termesztésben, javításának lehetőségei, a talajerő-utánpótlás módszerei.
Mivel az előadó telki lakos, közelről ismeri a helyi talajviszonyokat. Az előadásból megtudtuk, hogy a helyi alapvetően vályogtalaj, amely erősen meszes, és legalábbis helyenként meglehetősen kötött. Mindkét tulajdonságot fontos ellensúlyozni, hogy a termesztendő növényeknek – akár dísznövények, akár haszonnövények – jó életfeltételeket tudjunk biztosítani. Az előadó erre elsősorban a mechanikai talajművelés eszközeit és a szerves anyaggal való talajjavítást ajánlotta.
A mechanikai talajművelés – elsősorban a hagyományos őszi ásás és az egész szezont végigkísérő, rendszeres talajlazítás – biztosítja egyfelől a morzsalékos szerkezet kialakulását, és ezzel a talaj megfelelő levegősségét, másrészt a csapadékvíz talajban tartását.
A szerves anyagok talajba juttatása pedig igazi aduász, mert mind a talaj szerkezetének javítására, mind a meszességének ellensúlyozására, mind a tápanyagtartalmának növelésére jó. Ennek eszközei a komposztálás, illetve a mulcsolás, amelyek módjairól, szabályairól, hasznos fogásairól szintén szó volt. Végezetül pedig az ültetés előtti talaj-előkészítés feladatait mutatta be az előadó.
Az előadás végén kérdések, hozzászólások következtek. Többen beszámoltak saját tapasztalataikról, praktikáikról, az előadásban elhangzottaktól eltérő gyakorlatokról is, telefonszámot és komposztgilisztát cseréltek.
Az eladásról részletes összefoglaló készül, amelyet elérhetővé teszünk a KoKuKK Egyesület honlapján és Facebook-oldalán.
Az előadás-sorozat következő estjére (a Telki Napló online megjelenése után, azonban a nyomdai változat terjesztése előtt) 2020. január 30-án, csütörtök este 18.30-kor kerül sor a közösségi házban. Ekkor az előttünk álló kiskerti szezon megtervezéséről beszél Réthy Katalin, aki biológiát és ökológiai gazdálkodást tanult, tudását pedig az ökológiai gazdálkodást támogató civil szervezetekben és telki kertjében kamatoztatja.
Bellon Erika, KoKuKK Egyesület