Frissítés: 03.13., 13:30

A Kokukk Egyesület elhalasztja az Esti utazás című Kodolányi János-estet. A koszorúzást viszont 6 órai kezdettel megtartják a Kodolányi János szülőházán lévő emléktáblánál.

Az estet egy későbbi, járványügyi szempontból nem aggályos időpontban fogják majd megtartani.

Előzmények:

Irodalmi esten emlékezünk a Telkiben született íróra a KOKUKK Egyesület szervezésében

Mi, telkiek, Kodolányi János szülőfalujában élünk. A XX. századi magyar széppróza jelentős alakja 1899. március 13-án látta meg a napvilágot. Születésnapján évek óta koszorúzással emlékezünk meg írói munkásságáról. Ebben az évben azonban nagyobb rendezvénnyel ünnepeljük az írót.

Az elmúlt esztendőben, amikor Kodolányi János születésének 120. és halálának 50. évfordulóját ünnepelte országos rendezvénysorozat, Telki 2019-ben újonnan átadott művelődési intézményének, a Kodolányi János Közösségi Ház és Könyvtár névadójának őt választotta. Akkor, az intézmény május végi ünnepélyes átadásakor – amelyre az író szellemi hagyatékát gondozó Kodolányi Gyula költőt is meghívtuk – tervezte el az író emlékét a faluban közel két évtizede ápoló Kokukk Egyesület, az egyesület munkáját jó ideje szakmai segítséggel támogató dr. Sulyok Bernadett irodalomtörténész, Kodolányi János és Deltai Károly polgármester, hogy az új közösségi házban komolyabb megemlékezést tartunk a közeljövőben.

Az alkalomra két irodalomtörténész – dr. Sulyok Bernadett és dr. Rákai Orsolya – valamint két színművész – Záhonyi Enikő és Molnár Csaba – fogadta el az egyesület meghívását. Az esten a nyilvánosságnak szóló, de tudományos igényű irodalomtörténeti előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők az Árpád-házi Szent Margit legendáját feldolgozó Boldog Margit című regény sajátságairól, valamint Kodolányi János nagy mítoszregényeiről. A művek tárgyalását a regények egy-egy részletének, Kodolányi János egy-egy irodalmi jelentőségű levelének színészi előadása vezeti be.

Az író emléktáblájának megkoszorúzása az irodalmi est végén, már sötétben, mécsesgyújtással zajlik majd.

Az est helyszíne: Kodolányi János Közösségi Ház és Könyvtár
Időpont: 2020. március 13., 18 óra

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

KOKUKK Egyesület- MKR

Az alábbi részletben Kodolányi János ír a Boldog Margit megírásának izgalmas, sajátos körülményeiről:

„Amikor 1937 február elején megérkeztem Helsinkibe, alig fújtam ki magam, máris a számomra teljesen ismeretlen, szinte mesésnek látszó, közép-finnországi Padasjokiba utaztam. A legszükségesebb ruhákon kívül csupán a Ráskai Lea Margit-legendáját tartalmazó Nyelvemléktár VIII. kötete volt nálam. Ennek a csodálatosan szelíd, naiv, szorgalmas és lelkiismeretes magyar apácának hamvasan tiszta és üde Margit-történetéből akartam életre kelteni a tatárjárás koráról írt trilógiám befejező részét.

Este nyolc óra tájban érkeztem autóbuszon Padasjoki templomosfaluba, s a csendes, homályosan világított, múlt század végi családi otthonra emlékeztető ’kahvila’ csendjében vártam a megrendelt lovasszánt, amely az onnan mintegy 6-7 km-nyire, a Päijänne hatalmas tóvidékének partján álló, kis paraszti házba vitt. A rádióban álmatagon csengő-bongó finn népzene szólt, az asztaloknál néhány csizmás, prémsapkás paraszt beszélgetett, én pedig a kiszolgáló ’neiti’ kedves, mosolygó tájékoztatásait hallgattam a faluról, a messze környéken szétszórt, magányos családi telepekről, ennek a szinte világvégi tájnak évezredek óta változatlan és változhatatlan mindennapi életéről. Harmincöt fokos hidegben ültem a szánon, metsző északi szél zúgott a hatalmas, ragyogó csillagok alatt. Jobbról hó alatt roskadozó fenyőerdő, balról a befagyott Päijänne végtelenbe vesző, halványszürke síksága. A kis fakó izlandi kanca szaporán szedte lábait a csikorgó, fagyott havon, gazdája féloldalt fordult az ülésen, hogy a szélnek mennél kevesebb felületet adjon, prémes sapkája füleit lehúzta, könyökig érő, prémmel bélelt kesztyűjével lazán fogta a gyeplőt, és lassú, akkurátusan ejtegetett szavakkal, gyermekes komolysággal beszélgetett velem időjárásról, munkáról, családi életéről, teheneiről s minden egyébről, ami ennek az embernek az életét olyan egyszerű és egyben mesebeli tartalommal töltötte meg. Szavait néha alig értettem, annyira erősen hämei tájszólással beszélt. Csodálatos, mindmáig felejthetetlen esti utazás volt ez, minden részlete: a télbe merült táj, a szikrázó csillagok, a szél süvöltése, a levegő jégcsapszerűen éles, egyben üdítő illata, a lovacska horkolása örökre, kitörölhetetlenül és változatlanul él bennem.

A fából épült parasztház egy kicsinyke szobájában forró teával, vajaskenyérrel vendégelt meg a ház fiatal asszonya. A szobácskában hatalmas kályha foglalta el a főhelyet, nyitott bendőjében feltámogatott, hosszú nyírhasábok pattogtak. A másik meglepő tárgy egy hatalmas, lécekkel megtámogatott, mennyezetig érő filodendron volt a kis ablak mellett.

Ebben a szobában nyitottam ki másnap írógépemet, és ütöttem le billentyűin a Boldog Margit első sorait.

És ennek a művemnek a szövegében valahol mélyen, messzi, ma is érzem és látom a padasjoki faház egyszerű bútorait, hatalmas, lángoló kályhatüzét, kicsiny, függönyös ablakait, a sarokban a sötétzöld filodendron levélkaréjait, kint pedig, az ablak előtt, északra, északkeletre és nyugatra a vakító napfényben roskadozó fenyőerdő és a síkság, a másfél méteres hó, a bevájt, mély gyalogutak és távol a végtelenbe vesző Päijänne hó és jégvilágát. Elképzelhetetlenül tökéletes csend volt itt, soha nem sejtett magányban, révültségben, mozdulatlan nyugalomban múltak az órák, mint valami kozmikus méretű homokóra nesztelenül hulló homokszemcséi. A ház élete, a család, vagyis a gazda, a felesége és öreg édesanyja mindennapi munkája olyan nesztelenül folyt a szobámon kívül, hogy halk beszélgetésük is csak alig-alig fodrozta a végtelen csendet, amiben éltem.

Esténként pedig a kályhából lobogó tűz játékos fényét másvilági, remegő, titokzatos fény olvasztotta magába, amely odakint a sötét látóhatár mögül hol vakító fehér kévékben és küllőkben, hol smaragdzöld, narancssárga, majd bíborvörös lengő redőkben lobogott föl az égboltozat közepéig, s olyan szívremegtető, szinte hallható zizegéssel borította tűzbe a világot, mintha egy merőben más bolygóra, talán a Vénuszra vagy a Merkúrra, a tűz, a lángok, a sugárzások nem evilági tájaira kerültem volna. Ezeket az estéket és éjszakákat, ezeket a ragyogásokat és sugárzásokat, ezt a magányt, ezt a mindennel és mindenkivel való eladdig ismeretlen eggyéválást látom, hallom, érzem a Boldog Margit lapjai mögött ma is.

Mérhetetlen ajándék volt számomra az a kis szoba, az a táj, az a tűz és az a nyelv, mert a másként el nem képzelhető művet támasztotta bennem életre. E nélkül a táj nélkül, e nélkül a csend és fényáradat nélkül, más házban, más szobában, bizonyára mást és másként írtam volna, de hogy azt írjam, amit írni akartam, és amit írnom kellett, a közép-finnországi Hakola-házban kellett visszavonulnom a világtól.

Az olvasót talán érdekelni fogja, hogy amikor a munkát Helsinkiben, a Torni-szállóbeli, megszokott szobámban, majd budai otthonom dolgozószobájában folytattam és befejeztem, soha el nem tűnt lelkemből a padasjoki havas táj és az északi fény megfoghatatlan szépsége, soha el nem fogytak azok a kincsek, amiket egy tőlünk sok ezer kilométernyire élő finn parasztember házában találtam.

Noha alig hiszem, hogy lényeges volna, ismét leszögezem olvasóim és az irodalomtörténet számára, hogy a Boldog Margit szövegén sem változtattam semmi lényegeset, csupán néhány apró tévedést, nyelvi alakot, nyomdahibát vagy egy-egy drasztikusabb jelzőt. Tehát ezt a régebbi művemet sem ’erősen átdolgozott formában’ teszem közzé.

Akarattya, 1963. július”