„Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy egy ilyen szép, közel ezeréves településen él” – interjú Szigeti Antallal
Hazai pálya: közéleti diskurzus helyi témákról, telkiekkel
A Deltai Károly polgármesterrel indított közéleti sorozatunk következő részében Szigeti Antal helytörténeti referenssel beszélgettünk a korabeli Telkiről, hagyományokról, régi és új szokásokról, helytörténeti gyűjteményről.
Telki Napló: Milyen irányba halad Telki, hogyan állunk napjainkban a közösségépítésben?
Szigeti Antal: Én, aki itt születtem és nőttem fel, azt látom, Telki sorsa szerencsésen alakult. Szülőfalum számunkra csodálatos, ám elmaradott kis település volt, mindenekelőtt infrastrukturálisan és sok egyéb szempontból, ma viszont már egy osztrák településhez hasonló színvonalú.
Gyermekkoromban büszkék voltunk arra, hogy „mi vagyunk a telkiek”. Számomra ez az érzés nagyon fontos volt egész életemben, ezért a településidentitás erősítését mindig is lényegesnek tartottam. Tavaly ősszel például, amikor a helyi szőlőtermesztés kultúrájáról tartottam előadást, utaltam arra, hogy ez a kis település mindig híres volt valamiért, túlélte a történelem viharait. Jó lenne ugyanis, ha az itt élők tudnák, nem akármilyen helyen laknak. A falunak már a XII. században neve volt, és az alapításnak tekintett 1198-nál legalább száz évvel korábban is létezett a település.
Szeretném, ha mindannyian büszkék lennénk telki mivoltunkra, ha általánossá válna, hogy nem csupán a házunk kapujában, hanem már a Telki táblánál eltöltene bennünket az érzés: „hazaértem”!
Deltai Károly: Beszélgetésünk annak a helytörténeti gyűjteménynek a kellős közepén zajlik, ami Telki múltját, identitását mutatja be. Ennek összeállítása elsősorban Antal nevéhez fűződik, az ő munkáját dicséri. Én nagyon büszke vagyok rá, mivel segít nekünk abban, hogy legyen mihez viszonyítanunk, és hogy akik idecsöppentek, kapjanak egy átfogóbb képet településünkről.
Engem annak idején ide hozott a sors, és „gyüttment”-ként kellő tisztelettel és érzékenységgel igyekszem viseltetni az itt élők összessége felé, a régiek és újak irányába egyaránt. Szerintem közös életünknek ez a tisztelet az alapja.
Úgy lesz otthonosabb számunkra Telki, ha van egy ilyen gyűjteményünk, ha van egy „Tónink”, ha vannak cikkek, könyvek, amikből kiderül, hol élünk. Sok munkával jár, hogy az ember gyökereket eresszen, beilleszkedjen és megértse a helyet. Ez egy olyan település, ahol erre mindenkinek lehetősége van, nem taszítják ki, és ha van együttműködés a régiek és újak között, akkor jó közösséggé alakulhatunk.
Telki annyira közel van Budapesthez, hogy nem igazán tudna másmilyen lenni, mint amilyen lett. A fővárosnak olyan ereje van, és úgy átformál mindent maga körül, hogy annak szinte lehetetlen ellenállni. A legjobb forgatókönyv, ami a budai agglomerációban íródhat, talán éppen az, ami Telkivel történt. Nálunk nincs gyártelep, nincs jelen a nagypolitika, és nincs a falut keresztülszelő autópálya sem. Egy olyan zugban vagyunk, amelyben az elérhető legjobb, legélhetőbb állapotban tudtunk megmaradni. Nem mindenkinek van ilyen szerencséje, nézzünk csak körül az agglomerációban!
TN: Egykori önkormányzati képviselőként melyek voltak a fő törekvései és mik valósultak meg ezekből?
Sz.A.: Itt születtem, itt vannak a gyökereim, ismerem a hozzám hasonló, régi telkieket, ugyanakkor olyan életet élek, mint azok, akik ideköltöztek, hiszen a versenyszférában dolgozom immáron negyven éve. Így adódott, hogy feladatom legyen az, amit amúgy is fontosnak tekintek: azoknak a törvényszerűen fennálló nehézségeknek a feloldása, amelyek a robbanásszerű fejlődéssel szinte törvényszerűen együttjártak. A régiek és újak között voltak, és előfordulnak olykor ma is nézetkülönbségek, amelyek rendezése, tompítása a célom, hogy mielőbb egy közösséggé alakulhassunk.
Az újaknak felhívtam a figyelmét arra, hogy ide költözve alkalmazkodniuk kell, és nem lesz mindjárt minden úgy, ahogyan ők akarják, a régieknek pedig elmondtam, hogy elvesztettük ugyan a múltunk egy részét, de hálásak lehetünk azért, hogy ez lett az egykor elmaradott faluból. Én a mai napig büszke vagyok arra, hogy itt élek, telki vagyok, remélem, egyre többen vannak és lesznek olyanok, akik hozzám hasonlóan vélekednek erről.
Ennek a sok szempontból szerencsétlen sorsú kistelepülésnek a XX. század második felében szinte a világon semmilye nem volt, így kellettek olyan kapaszkodók, amik vonzóbbá tették. Már fiatalon, Regős Ferenc tanító úr szárnysegédjeként részt vettem a Kodolányi-kultusz erősítésében, majd a temető szanáláskor a régi német sírkövek kimentésében. Ezért álltam neki a kitelepítési emléktábla állításának a mai polgármesteri hivatalnál, a napjainkra közkedveltté vált Telki Panoráma Pont létrehozásának a padokkal, asztalokkal, iránymutató táblával, valamint a helytörténeti gyűjtemény összeállításának, hogy legyenek ilyen üde színfoltjai a településnek, és legyen minél szerethetőbb számunkra és az ide látogatóknak is.
TN: Hogyan lehet megtekinteni a helytörténeti gyűjteményt?
Sz.A.: Az ajtó mellett ki van írva a telefonszámom, ezen bárki elérhet és egyeztethetünk erről. Sokan érkeztek már szomszédos településekről, sőt, Németországból is, hogy megtekintsék. Egy időben az iskolából is jöttek ide csoportok, a gyerekek egy helytörténeti óra keretében ismerkedtek meg annak a településnek a múltjával, ahol felnőttek. Ha van érdeklődő, akkor kinyitom a gyűjtemény ajtaját és szívesen mesélek az egykori Telkiről.
D.K.: Az intézmény működik, Antal jó gazdája, így már csak újabb és újabb érdeklődők kellenek, hogy a kiállítás ezek után is rendszeresen megnyíljon.
TN: Milyen rendezvények voltak régebben a településen és milyennek látja a maiakat?
Sz.A.: Ötven-hatvan éve egészen más világ, egy zárt közösség volt Telkiben. Az élet itt folyt, az emberek együtt dolgoztak a földeken, vagy az állatokkal, ebből fakadóan még azt is tudtunk, hogy éppen ki mit ebédel.
Bár elég nagy szegénység volt itt az 1950-es, 60-as években, a faluban ugyanakkor nagyon jó közösség volt, és szinte versengtünk azért, hogy rendezvényeket szervezhessünk. Telkiben évente több mint tíz (!) bál volt, köztük szilveszteri, farsangi, húsvéti locsoló, majális, búcsú, szüreti és még sorolhatnánk… Nekem volt egy Mambo magnóm, amivel „zenei nagyhatalomnak” számítottam. Feltettük a kultúrházban egy székre, arról szólt a zene estétől reggelig, a belépő pedig nyolc forint volt.
A mai rendezvények annyiban mások, mint amennyire megváltozott a település lakosságának összetétele. Napjainkban az itt élők igénye szerint alakul a programkínálat.
D.K.: Rengeteg lehetőség van még a helyi programok szervezése terén. Nemrégiben volt egy közös interjúnk a közösségi ház vezetőjével, amelyben kitértünk már erre a kérdésre részletesen. Ott is azt pedzegettem, hogy fel kell térképezni, mire van ma igényük az itt élőknek. Nem szabad semmit sem erőltetni, próbálkozni kell, és ami tetszik a közösségnek, azt megtartani. Az organikus fejlődés mentén haladva abból érdemes hagyományt csinálni, ami igazán megmozgatja az embereket.
TN: Mit tehetnek a telkiek azért, hogy megőrizzük a múlt és a jelen értékeit?
Sz.A.: Ha az identitásunkat sikerül tovább erősíteni – a büszkeséget, hogy ide tartozunk, telkiek vagyunk –, akkor az itt élőkből automatikusan jönni fog az a késztetés, hogy tegyünk egymásért, a közösségért. Szerencsére vannak már erre jó példák, civil kezdeményezések.
Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy egy ilyen szép, közel ezeréves településen él, amelyet ugyan többször is tönkretettek az évszázadok során, mindig talpra állt, fennmaradt, és a természeti értékeinek is köszönhetően ma virágzóbb, mint valaha.
D.K.: Telkiben rengeteg kiváló, érdekes ember élt és él. Nem egy elveszett település a miénk, tele van tehetségekkel. Sok, a közösség szempontjából eddig még kihasználatlan potenciál van az itteniekben, és számtalan érték, ami összetarthat bennünket.
Amiben még gyengék vagyunk, az az, hogy itt helyben éljük az életünket. Találkozzunk egymással, kössük össze ezeket a pozitív tulajdonságokat! Van, akinek nagyon jó üzleti érzéke, lehetőségei vannak, és van, aki nagyon tehetséges valamiben. Ha a kettő itt Telkiben egymásra talál, abból születhet egy remek termék, szolgáltatás vagy akár egy műalkotás.
Akkor tud egy település jól fejlődni, és akkor tudunk mi igazán „telkivé” válni, ha az itt élők összeadják a képességeiket és szinergiában dolgozunk együtt.
szb