– interjú a Telkiben élő Dr. Petrovicz Edinával, a Szent László Kórház főorvosával, infektológus-belgyógyász-immunológus szakorvosával

- A Szent László Kórházban dolgozó kollégáival együtt december elején azzal kerültek a hírekbe, hogy megmentették Trokán Péter életét. A színművész a gyógyulását követően egy lapinterjúban személyesen önnek és csapatának mondott köszönetet. Hogyan érintette mindez?

- Meglepett, hogy személyesen megemlített az interjúban, de jól esett, hiszen ez nem csak a Covid-team, hanem az egész magyar egészségügy számára pozitív visszajelzés.

- Nyilván nem csak ismert embereket mentenek meg nap, mint nap – milyenek mostanában a Szent László Kórház mindennapjai?

- Harmincötödik éve dolgozom a László Kórházban, ahol infektológiával és immunológiával foglalkozom. Márciustól, az első hazai Covid-pozitív eset óta teljesen megváltozott itt az élet. Kiemelt kórházként az élvonalban vagyunk, így nagyon nagy munka folyik és elég erős a megterhelés. Szerencsére jó a közösségünk, és kapunk sok segítséget vidékről és más klinikákról érkező új kollégáktól is.

Az elmúlt kilenc hónap folyamán rengeteget változtak a lehetőségek és a kezelési javaslatok, továbbá a világban zajló kutatások révén hatékony antivirális ellenszerek is rendelkezésünkre állnak számos terápiás lehetőség mellett. Munkánkat nagyban segíti és megkönnyíti, hogy jól el vagyunk látva védelmi eszközökkel is.

- Milyennek látja most a járványhelyzetet?

- Tavasszal még viszonylag alacsony volt a fertőzésszám, ősszel azonban már olyan nagymértékűvé vált az esetszám-növekedés, hogy mára szinte mindenkinek van érintettsége a családban, közeli ismerősei körében. Én úgy látom, hogy emiatt az emberek jóval komolyabban veszik a járványt, fegyelmezett a lakosság.

Eleinte a teljes ismeretlenség bizonytalanságot és sok feszültséget okozott még bennünk, egészségügyiekben is. A frontvonalban dolgozunk, mindenki félti a családját, és fordítva, a gyermekeink is minket. Ezek a szorongások persze nem múltak el teljesen, de sokat enyhültek. Vannak már olyan tapasztalataink és eszközeink, hogy a betegek állapotát jó irányba fordíthassuk. Azt gondolom, hogy az egészségügyben dolgozók kiválóan helytállnak, minden páciens megkapja a szükséges ellátást.

Nem könnyű ez az időszak orvosoknak, nővéreknek és betegeknek sem. A páciensek számára óriási nehézség a személyes érintkezések hiánya. A kórházban csak az egészségügyi dolgozókkal találkozhatnak, a hozzátartozókkal pedig nagyon kivételes esetekben. Amiben csak tudunk, maximálisan igyekszünk segíteni ápoltjainknak, és próbálunk egy kis pluszt is beleadni. Egyik fiatal kollégám például nemrégiben a saját telefonját kölcsönadva segített egy idős betegnek, hogy azon keresztül érintkezhessen a családjával.

- Kik szorulnak elsősorban kórházi kezelésre?

- Nem csupán a kor függvénye, hogy ki kerül súlyos állapotba a fertőzöttek közül, és nem feltétlenül kell meglévő alapbetegség sem ehhez. Ez a vírus gyakran okoz tüdőgyulladást, de más szervi érintettségeket is látunk. Sőt, az állapot romlását előidézheti a szervezet gyors és túlzó immunreakciója is, az úgynevezett citokinvihar.

A súlyos állapotban lévő betegek közül azoknak a nagyobbak az esélyeik, akiknél sikerül úgy megállítani a folyamatot, hogy nem kerülnek életveszélyes állapotba, lélegeztetőgépre.

Azt látjuk, hogy az első tünetek megjelenését követő tíz nap a legkritikusabb. Ha addig nem súlyosbodik az érintett személy állapota, akkor jó esélye van a teljes gyógyulásra, ami gyakran igen hosszú folyamat.

- Sokan panaszkodnak, hogy mennyire kényelmetlen számukra a maszk viselése a boltokban, tömegközlekedési eszközökön vagy éppen a munkahelyükön. Talán érdemes belegondolnunk, hogy önöknek nem csupán a maszkot, a védőruhát is szinte egész nap hordaniuk kell.

- Mi például egy 24 órás ügyelet során szinte végig maszkban vagyunk. Amikor a betegekhez bemegyünk, akikről ugye tudhatjuk, hogy pozitívak, komoly beöltözésre van szükség, és nagyon oda kell figyelni minden részletre. A védőruha nyáron és télen – a fűtés miatt – is meleg, de muszáj használni.

- Mit tehetünk, hogy az egészségügyi dolgozók terhei ne sokasodjanak tovább?

- Alapjában véve ez egy légúton keresztül terjedő vírus. Az első tünetek megjelenése előtt a legmagasabb a víruskópia-szám, tehát még mielőtt betegnek érzi magát az ember, már fertőzőképes. A legkönnyebben pedig olyan helyen kapható el, ahol lazábbak a védekezési mechanizmusok, és nem kötelező a maszkhasználat.

Az is látható, hogy ha valaki beteg lesz, a családtagjai is könnyen azzá válhatnak, így nagyon fontos, hogy ha pozitív lesz egy hozzátartozónk, lehetőleg ne tartózkodjunk vele egy légtérben. Nem mindenki tudja ezt megoldani, de törekedni kell rá. A beteg próbáljon meg elvonulni és semmiképpen ne menjen közösségbe!

Az igazi megoldást majd a vakcina, illetve az átoltás jelentheti, de arra sajnos még várni kell. Addig pedig nem tehetünk mást, mint hogy a társas találkozások számát csökkentjük, távolságot tartunk és maszkot hordunk. Ha odafigyelünk ezekre, és betartjuk a szabályokat, jelentősen csökken a fertőződés esélye.

Napjainkban nagy a betegszám és ezáltal a terhelés. Kórházunkban hatalmas csapatmunka folyik, kiváló a gárda, de nyilván fáradunk. Ennek ellenére úgy gondolom, bírni fogjuk!

- Vajon mikor térhet vissza az élet a normál kerékvágásba?

- Ezt nem lehet megmondani. Ahogyan említettem, a várva várt vakcina hozhatja el mindezt. Az első esetek megjelenése óta jelentősen bekorlátozódott az életterünk, de sajnos egyelőre nincs más megoldás. Ha most ezt kell tenni a vírus terjedésének megakadályozása érdekében, akkor ezt kell. Az elvesztett életek számának csökkentése mindennél fontosabb, a többi dolgot, ami most esetleg elmarad, lehet majd pótolni.

Amikor Trokán Péter elment a kórházból, és odaadtam neki a zárójelentését, jeleztem, hogy az ilyenkor szokásos kézfogásra most nincs lehetőség. Erre ő azt mondta, hogy kár, pedig szíve szerint még meg is ölelne. Ebből is látszik, hogy mindenkinek hiányoznak a megszokott dolgok, a személyes érintkezések vagy éppen a találkozások. Ám most kell megvédenünk magunkat és a környezetünket ahhoz, hogy ha majd a helyzet végre javulásnak indul – remélhetőleg már jövő évben – a lehető legkevesebb veszteséggel állhasson helyre az élet.

Szilágyi Balázs

• Előző
• Tovább