Deltai Károly polgármester adventi beszéde
Giotto di Bondone (1267–1337): Háromkirályok imádása (Mágusok imádása) – 1303-1305, freskó, Scrovegni kápolna, Padova
Deltai Károly polgármester december 8-i adventi gyertyagyújtáson elhangzott beszédét az alábbiakban olvashatják.
„Kedves Barátaim!
Az adventi időszak különleges lehetőség arra, hogy megálljunk a mindennapok rohanásában és megtegyük azt - szó szerint vagy jelképesen - amit a távoli múltba vesző emberöltők sokaságán át minden generáció tagjai megtettek: felpillantsunk egy sötét téli éjszakán az égre, és elmerengjünk önnön létünk misztériumán, belegondoljunk a végtelen sötétségben pislákoló, ezer jelentésű fény szimbolikus jelenőségébe.
Az advent szó a latin adventus, vagyis eljövetel kifejezésből származik, és már évszázadok óta az év végi számvetés, az elmélyülés és az ünnepi készülődés időszakát jelképezi. Adventus domini: az Úr eljövetele.
A keresztény advent népi hagyománya már a negyedik század óta ismert. VII. Gergely pápa pedig, mintegy ezer esztendővel ezelőtt határozta meg jelenlegi formáját és szokásait.
Ma az adventi koszorú második gyertyáját gyújtjuk meg, amely a hitet szimbolizálja, a jövőbe vetett bizalmat képviseli. Ez a remény gyertyája után következik, jelezve, hogy a remény akkor tud igazán kiteljesedni, ha hiszünk magunkban, egymásban és abban, hogy közös erőfeszítéseinkkel jobbá tehetjük a világot.
A második gyertyát sokan a betlehemi csillaghoz kötik, amely az útkeresők szimbólumává vált. Gondolhatunk rá úgy is, mint az emberi élet egyik örök jelképére: arra, hogy mindannyiunknak szüksége van egy „csillagra”, egy irányjelzőre, amely – aki - utat mutat a bizonytalanságban. Megszületik a „világ világossága”, ahogy elválik a fény a sötétségtől.
A téli égbolt csodái – például a Plejádok, az Orion vagy a Bika csillagkép – szintén emlékeztetnek arra, hogy a természet szépsége és ismétlődő állandósága erőt adhat nekünk a mindennapi kihívások közepette.
Az adventi időszak szoros és ősi kapcsolatban áll a fény szimbolikájával. Az év ezen időszakában, amikor az éjszakák a leghosszabbak, különösen fontos észrevenni, hogy a legsötétebb pillanatokban is ott pislákol a világosság ígérete. Ez a gondolat nemcsak kulturális örökségünk része, hanem mély emberi tapasztalat is, amely számos hagyományban megtalálható.
A plejádok csillagképet a háromezer éves mezopotámiai ékírásos agyagtáblákon is felfedezhetjük a téli napfordulóhoz köthető ünnepek kapcsán, amikor a bika és az oroszlán, nyár és tél, sötétség és világosság – két mitológiai szereplő, egyben két csillagkép – összecsapnak örök körforgásukban.
Ugyanezt a csillagképet azonban már a Lascaux barlang tizenhétezer éves barlangrajzain is felfedezhetjük, mégpedig a nagy állatvonulásokkal összefüggésben. A téli eget fürkésző, a tavasz beköszöntére váró emberi reménykedés ennyire ősi.
Ezt az ősi reményt formálta hitté a keresztény hagyomány. Az advent üzenete mindenki számára érthető és fontos: még a leghosszabb éjszakák után is eljön a hajnal. Szó szerint és átvitt értelemben is. Ez a gondolat a természet rendjében és az emberi kitartásban egyaránt megnyilvánul. Az adventi fények arra hívnak minket, hogy ne veszítsük el a reményt, és őrizzük meg hitünket abban, hogy képesek vagyunk változást hozni – önmagunkban és a világban egyaránt.
Ahogyan a téli égbolt csillagjai beragyogják az éjszakát, úgy ragyoghat bennünk is a hit és a remény fénye. Engedjük, hogy ez vezessen minket az ünnepi készülődés során, és segítsen abban, hogy a közös pillanatok, a szeretet és az összetartozás ereje határozza meg ezt az időszakot.
Kívánok mindenkinek békés, örömteli adventet szeretteik körében, reménnyel teli ünnepi várakozást, boldog karácsonyt és sikeres új esztendőt!”