Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Közmeghallgatás 2025

kozmeghallgatas2025

Nagy érdeklődés mellett került sor az idei közmeghallgatásra 2025. november 27-én este a Kodolányi János Közösségi Tér és Könyvtár nagytermében.

Az esemény Deltai Károly polgármester térségi közlekedési problémákról szóló tájékoztatójával indult, majd Hoós Péter, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Csoportjának vezetője a közeljövőben megvalósítandó belterületi, nagyfelületű útjavítások részleteit ismertette.

Utóbbi témában több felvetés és kérdés is érkezett a jelenlévőktől, elsősorban az idei évre tervezett munkálatok elhúzódása kapcsán. Válaszként elhangzott, hogy egy pályázati lehetőség és a nyílt közbeszerzési pályázat melletti testületi döntés eredményezték ezt, ám a tervek szerint jövőre az idei és a következő évre ütemezett útszakaszok együttesen készülhetnek majd el.

A Napsugár út környékén lakók aggodalmukat fejezték ki egy majdani, Páty felé vezető elkerülőút potenciális forgalomterhelése kapcsán. A polgármester jelezte a jelenlévők felé, hogy amennyiben érkezik a tárgyban lakossági kezdeményezés a településrendezési eszközök hamarosan induló módosítása keretében, azt a testület meg fogja vizsgálni és szükség szerint átvezetni.

A közmeghallgatáson felmerült továbbá, hogy a Kelenföld felé közlekedő buszjáratok napjainkra nagyon népszerűek lettek. A polgármester ehhez kapcsolódva ismertette, hogy a Volánbusszal történt egyeztetéseken elhangzottak alapján a jövőben várhatóak további fejlesztések ebben az irányban. Szóba került még a Kórház fasori parkolás kérdése is. A testület tájékoztatása szerint a környék rendezése napirenden van, jelenleg előkészítési szakaszban és még ebben az önkormányzati ciklusban szeretnék az átalakítást befejezni.

szb

kozmeghallgatas2025_2

Fel