Szomorú szívvel engedünk el...

Amikor még ültettek, Telki egy kicsi falu volt, pár száz lakossal. A pajta és a Jung-ház között megéltél sok korszakot. Láttad, ahogyan egyre többen leszünk és szép fokozatosan átalakul a környezeted is. Egyszeriben már nem egy romos pajta mögött álltál, hanem az új köntösbe öltözött Pajta-Faluháznál. Azt is végigkísérted, amint a Jung-házból közösségi ház született. Az utóbbi években már kissé öregesen, mégis büszkén köszöntötted az ide betérőket, és persze árnyékot is adtál annak, aki melletted megpihent.

Kitartottál szélben, hóban, esőben is, egészen mostanáig. Sajnos az idő múlásával nem dacolhatsz tovább. Törzsed üregessé vált, elgombásodott, és ha nem cselekszünk, bármelyik pillanatban egy járókelőre vagy autóra boríthat a következő nagy vihar és ez méltatlan lenne hozzád.

Szomorúan, de el kell búcsúznunk Tőled! Köszönünk mindent: hogy oly sokáig kitartottál, és amíg erőd engedte, lombkoronáddal árnyékot adtál és büszkén díszítetted a közösségi tér kertjét!

Lelked új fácskákban él tovább!

(Képünkön a körtefa egy korábbi virágzása idején látható.)

• Tovább