Ahol a fény kezdődik – különleges fesztiválkoncert a Telki Nőikartól
Május 29-én este 20 órára különleges zenei élményre hívjuk a közönséget a Telki Sportcsarnokba. Az „Ahol a fény kezdődik” című koncertünkön nem csupán egymás mellé helyezett darabok sora szólal majd meg, hanem egy történetet, egy belső utazást mesélünk el: ami bolyongás a sötétségtől a fény felé, a bizonytalanságtól a megszólalás bátorságáig.
A koncert különlegessége, hogy kizárólag kortárs szerzők művei szólalnak meg – többségükben női alkotóktól. A program azzal a darabbal kezdődik, amivel legutóbbi koncertünket zártuk. Folytatódik az ének, de a csend nehézzé válik, a bennünk lévő fény már nem a meglelt békességről, hanem a halk reményről szól, mely a sötét, bizonytalan időkben is tovább él. A program íve különböző állomásokon vezeti végig a hallgatóságot, hogy végül a lélek felemelkedésében és a szabadság megtalálásában teljesedjen ki a szárnyaló énekszó.
A darabokat összekötő szövegeket Kisfalvi Krisztina színművész tolmácsolja, aki a zenei ívet így igazán a mi személyes történetünkké formálja majd a színpadon. A koncerten közreműködik Szöginé Asztalos Enikő zongoraművész és a Sentimento Vonósötös. Vezényel Halász Károly, a Telki Nőikar művészeti vezetője.
Ez a koncert nemcsak zene, hanem lenyomat a kórus jelenéről. Az elmúlt hónapokban sok mindent átéltünk közösségként és egyénenként is. Volt csend, volt bizonytalanság, volt újrakezdés, és eljött a pillanat, amikor újra megszólalt a dal. Gondolatébresztés arról, hogy a szeretet, és a közösség ereje hogyan segít megtapasztalni, hogy a sötét után mindig fény következik.
Szeretettel hívunk erre a különleges utazásra - oda, ahol a fény kezdődik...
...és reméljük, hogy benned folytatódik tovább.
Telki számára ez a koncert azért is válik igazán személyessé, mert egy olyan kórus áll mögötte, amely évtizedek óta aktívan formálja a falu kulturális életét. Kérjük, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák tevékenységünket!
Adományokat nagy köszönettel fogadunk:
- utalással a Telki Nőikar Közhasznú Egyesület számlájára (OTP Bank: 11742348-20019873),
- egy kattintással a biztonságos, bankkártyás adománygyűjtő felületünkön - https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/tamogass-hogy-adhassunk-3463/
- vagy készpénzben a koncerten kihelyezett adománygyűjtő ládánkba.
Telki Nőikar


