Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Járványügyi jelentés 04.21.

covid_vilag

Országosan tetőzni látszik a járvány harmadik hulláma. Térségünkben stagnálás tapasztalható. A szennyvízből kimutatható adatok alapján a járvány még tetőzik. Az óvatosság és körültekintés továbbra is indokolt.

A közelmúltban módosított szabályok értelmében a kijárási tilalom az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosult. Változatlanok a maszkviselésre vonatkozó szabályok, a települések belterületén, az utcán és a közterületen továbbra is mindenki köteles maszkot hordani, illetve közterületen és nyilvános helyen a másfél méteres távolságot tartani. Szabadidős sporttevékenység – a kijárási tilalmon kívüli időszakban – továbbra is folytatható egyedül, vagy ugyanazon háztartásban élőkkel, azzal a feltétellel, hogy másoktól legalább másfél méter távolságot kell tartani.

Az üzletekben tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat. A vendéglátóhelyek továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, azaz ezután is csak elvitelre adhatnak ételt, és a szállodák sem fogadhatnak vendégeket.

Újraindulás az intézményekben

Rendben, különösebb problémák nélkül indult az első óvodai-iskolai nap a zárás óta. A pedagógusok felkészülten várták a gyermekeket, minden szükséges előkészület megtörtént.

Az önkormányzati óvoda két épületébe a szülők összesen 91 gyermek érkezését jelezték, nekik rendeltek étkezést. Végül csak 59 gyerek érkezett. Ez a teljes 157 fős létszámnak csak mintegy harmada. Az iskolában érthetően nagyobb volt a létszám. 162 gyermek, az összes alsós mintegy 70%-a jelent meg a jelenléti oktatás első napján. A második jelenléti oktatási napon megközelítőleg hasonló volt a helyzet, az iskolába 232 főből 165 gyermek érkezett, az óvoda két helyszínén pedig összesen 61 gyermek volt.

A felső tagozatban és a középiskolákban azonban marad az otthoni, digitális alapú oktatás, a diákok várhatóan leghamarabb május 10-én térhetnek vissza a jelenléti oktatásba. Az iskolai jelenléttel, illetve hiányzással kapcsolatos információkat az intézményvezető tudatja a szülőkkel.

Oltási információk

A lakosság átoltottsága folyamatosan nő országosan és Telkiben is. Folyamatosan zajlik az oltás helyben és az oltópontokon is. Telkibe folyamatosan érkezik vegyes összetételű oltóanyag, és érkezik oltóponti oltási lehetőség is. Az átoltottság mértéke a térségnek megfelelő vagy annál kis mértékben magasabb.

A háziorvosok a praxisukhoz tartozó védőoltásra regisztráltak listáját folyamatos frissítéssel kapják meg. Az oltások megérkezéséről és elosztásáról a háziorvos kap tájékoztatást, ő szervezi és hajtja végre helyben a vakcinák beadását. Nem minden telki lakos tartozik a háziorvosi praxisba, ezért a teljes átoltottság arányait csak becsülni lehet.

Aki oltást szeretne, annak jelenleg regisztrálnia kell. Az oltást vagy oltóponton kapja meg, vagy a háziorvosától. A háziorvos nem feltétlenül a lakóhely szerinti orvos. Bizonyos oltóanyagokat helyben adnak be, másokat oltóponton. A kijelölt oltópont változik az oltópontok leterheltsége függvényében. Akit oltópontra hívnak, annak kijelölik az aktuális oltópontot is. A torlódások elkerülése érdekében javasolt az oltásra a megadott időben – sem korábban, sem később – érkezni, és a megfelelő okmányokat, kitöltött adatlapot előkészíteni.

A regisztráltak száma, személyi összetétele változhat, ahogyan az oltóanyag-ellátás is. Ezért az oltásra várakozóktól türelmet kérünk.

Ezen a héten közel 200 személy kapott valamilyen oltást a telki praxisból. A következő időszakban Sinopharm, Moderna és Pfizer oltóanyagok fognak érkezni az oltási pontokra. Egyes vakcinára hosszabban kell várakozni, ezért akinek kiemelten fontos, hogy hamar vakcinához jusson, akár az oltási igazolvány miatt, akár egészségügyi okból, az fogadja el azt a vakcinát, amit az oltóorvos ajánl és ami aktuálisan hozzáférhető.

Jelenleg a praxisban kb. 1200 beoltott van, és kb. 600-an várakoznak. A regisztrált hatvan év feletti korosztályból már csak kb. tízen várakoznak oltásra különféle, jellemzően egészségügyi okból. A következő korosztály zöme is megkapta már az első oltását, most már az ötven alattiak alkotják a sorra kerülők táborát. Az új regisztrációk miatt a lista változik, de a várakozók létszáma megközelítőleg 600 fő, tehát az összes regisztrált egyharmada. Ha a regisztráltak elfogadják a nekik felkínált vakcinát, a mostani oltási ütem mellett heteken belül mindenki be lehet oltva. A várakozási idő hosszabb lehet, ha valaki kifejezetten egy bizonyos vakcinára vár. A jövő héten nagyobb mennyiségű Sinopharm vakcina érkezik majd.

Fontos elérhetőségek és weboldalak

Hasznos adatok és információk: https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal

Általános járványügyi információk: https://koronavirus.gov.hu/

Internetes jelentkezés és információk: https://vakcinainfo.gov.hu/

Regisztráció ellenőrzése: https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio/

Személyes egészségügyi adatok ellenőrzése: https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal?fbclid=IwAR3gib8pUDClq8yvywnzww1qoQyk0NO4sfDWGUZe7FKVDU-wV5iXhJrUHnk

Az internetről letölthető és kinyomtatható az a nyilatkozat, amit az oltáskor kérnek. Érdemes kitölteni és oltáskor magunkkal vinni, mert ez gyorsítja a folyamatot.

A nyilatkozat itt érhető el: https://koronavirus.gov.hu/sites/default/files/sites/default/files/imce/_hozzajarulo_nyilatkozat_vedooltashoz_0.pdf

Ilyen nyilatkozat a Telki Polgármesteri Hivatalban is átvehető.

Általános járványügyi tájékoztatás: www.koronavirus.gov.hu

Háziorvosunk elérhetőségei: telefon: 06-26/920-821, 06-20/3722-800 (SMS, Viber, Messenger, WhatsApp), email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A rendelő elérhetősége járványidőszakban: https://www.telki.hu/index.php/korona/2383-megvaltozott-a-rendelo-elerhetosege

Általános helyi járványügyi telefonos tájékoztatás: 06-70-674-3656

Konkrét oltási sorrendről, sorban elfoglalt helyről nem tudunk tájékoztatást adni.

Oltási kisokos: https://www.telki.hu/index.php/korona/2334-oltasi-kisokos

Kérjük, hogy a háziorvost az oltásra várók oltási sorrendre vonatkozó érdeklődésükkel lehetőleg ne keressék. Keressék azonban akkor, ha netán úgy érzik, megbetegedtek vagy bármilyen más egészségügyi problémájuk van! Légúti betegséggel a háziorvost személyesen továbbra se látogassák meg, csak akkor, ha ezt az orvos kéri, az ezzel kapcsolatos protokoll jelenleg is él.

Kiemelten fontos a járványügyi szabályok betartása:

  • Aki csak teheti, maradjon otthon! Kerüljük a nem létfontosságú személyes érintkezéseket!
  • Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát!
  • Tartsunk egymástól biztonságos távolságot!
  • Viseljünk mindig maszkot!
  • Gyakran és alaposan mossunk kezet!
  • Tartsuk be az aktuális korlátozásokat!

Védekezzünk továbbra is a már ismert módon, és minél többen regisztráljunk, és vegyük fel a vakcinát, amikor háziorvosunk értesít minket!

Mindenkinek, aki betegséggel küzd, erőt és mihamarabbi felépülést, mindenki másnak pedig jó egészséget kívánok!

Deltai Károly
polgármester


Előzmény 04.15.

Változatlanul magas szinten tetőzik a járvány harmadik hulláma. A lakosság átoltottsága folyamatosan nő. A szennyvízből kimutatható adatok alapján a járvány még tetőzik, általánosságban magas szinten stagnál. Az óvatosság és körültekintés továbbra is indokolt. Telkiben is számos a nyilvántartott beteg. Mindenkinek, aki betegséggel küzd, erőt és mihamarabbi felépülést kívánok!

A közelmúltban módosított szabályok értelmében a kijárási tilalom este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosult. Változatlanok maradnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok, a települések belterületén, az utcán és a közterületen továbbra is mindenki köteles maszkot hordani, illetve közterületen és nyilvános helyen a másfél méteres távolságot tartani. Szabadidős sporttevékenység – a kijárási tilalmon kívüli időszakban – továbbra is folytatható egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel, azzal a feltétellel, hogy másoktól legalább másfél méter távolságot kell tartani.

Múlt héten kinyithattak az egy hónapja zárva tartó üzletek, és újraindulhattak a szünetelő szolgáltatások. Az üzletekben az új szabályok alapján tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat – ez igaz az eddig nyitva tartókra is, tehát az élelmiszerboltokra, drogériákra is. Az üzemeltető köteles a bejárat előtt kifüggeszteni, hogy egy időben hányan tartózkodhatnak a vásárlótérben. A vendéglátóhelyek továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, azaz ezután is csak elvitelre adhatnak ételt, és a szállodák sem fogadhatnak vendégeket.

Mai ismereteink szerint április 19-én hétfőn kinyithatnak az óvodák és az alsó tagozatosok is visszatérhetnek az iskolába. A felső tagozatban és a középiskolákban azonban marad az otthoni, digitális alapú oktatás, a diákok várhatóan leghamarabb május 10-én térhetnek vissza a jelenléti oktatáshoz.

Folyamatosan zajlik az oltás helyben és az oltópontokon is. Telkibe folyamatosan érkezik vegyes összetételű oltóanyag és érkezik oltóponti oltási lehetőség is. Az átoltottság mértéke a térségnek megfelelő vagy annál kismértékben magasabb.

A háziorvosok a praxisukhoz tartozó védőoltásra regisztráltak listáját heti frissítéssel megkapják. Az oltások megérkezéséről és elosztásáról a háziorvos kap tájékoztatást, ő szervezi és hajtja végre helyben a vakcinák beadását.

Aki oltást szeretne, annak regisztrálnia kell. Az oltást vagy oltóponton kapja meg vagy a háziorvosától. A háziorvos nem feltétlenül a lakóhely szerinti orvos. Bizonyos oltóanyagokat helyben adnak be, másokat oltóponton. A kijelölt oltópont változik az oltópontok leterheltsége függvényében. Akit oltópontra hívnak, annak kijelölik az aktuális oltópontot is. A torlódások elkerülése érdekében javasolt az oltásra a megadott időben – sem korábban, sem később – érkezni, és a megfelelő okmányokat, kitöltött adatlapot előkészíteni.

Telkiben viszonylag magas az oltakozási kedv, a regisztráltak listája lassuló ütemben, de tovább bővült. A regisztráció folyamatos, megközelítőleg összesen 1200 fő regisztrált Telkiből. Ha az előre jelzett ütemben érkeznek az oltóanyagok, akkor a következő öt-hat hétben minden eddig regisztrált megkaphatja első vakcináját. A regisztráltak száma, személyi összetétele változhat, ahogyan az oltóanyag ellátás is. Ezért az oltásra várakozóktól türelmet kérünk.

Ezen a héten eddig mintegy 140 személy kapott első oltást a telki praxisból, jellemzően Szputnyik V, Astra Zeneca és Pfizer vakcinákkal. Sok telki lakos jutott oltáshoz Telki kívül, abban az orvosi praxisban, ahová tartozik. A következő időszakban Astra Zeneca, Pfizer és Szputnyik V oltóanyagok fognak érkezni. A legtöbbet a Pfizer vakcinára kell várakozni, ezért akinek kiemelten fontos, hogy hamar vakcinához jusson, akár az oltási igazolvány miatt, akár egészségügyi okból, az fogadja el azt a vakcinát, amit az oltóorvos ajánl.

Hasznos adatok és információk: https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal

Általános járványügyi információk: https://koronavirus.gov.hu/

Internetes jelentkezés és információk: https://vakcinainfo.gov.hu/

Regisztráció ellenőrzése: https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio/

Személyes egészségügyi adatok ellenőrzése: https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal?fbclid=IwAR3gib8pUDClq8yvywnzww1qoQyk0NO4sfDWGUZe7FKVDU-wV5iXhJrUHnk

Az internetről letölthető és kinyomtatható az a nyilatkozat, amit az oltáskor kérnek. Érdemes kitölteni és oltáskor magunkkal vinni, mert ez gyorsítja a folyamatot.

A nyilatkozat itt érhető el: https://koronavirus.gov.hu/sites/default/files/sites/default/files/imce/_hozzajarulo_nyilatkozat_vedooltashoz_0.pdf

Ilyen nyilatkozat a Telki Polgármesteri Hivatalban is átvehető.

Általános járványügyi tájékoztatás: www.koronavirus.gov.hu

Háziorvosunk elérhetőségei: telefon: 06-26/920-821, 06-20/3722-800 (SMS, Viber, Messenger, WhatsApp), E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A rendelő elérhetősége járványidőszakban: https://www.telki.hu/index.php/korona/2383-megvaltozott-a-rendelo-elerhetosege

Általános helyi járványügyi telefonos tájékoztatás: 06-70-674-3656 Konkrét oltási sorrendről, sorban elfoglalt helyről nem tudunk tájékoztatást adni.

Oltási kisokos: https://www.telki.hu/index.php/korona/2334-oltasi-kisokos

Kérjük, hogy a háziorvost az oltásra várók oltási sorrendre vonatkozó érdeklődésükkel lehetőleg ne keressék. Keressék azonban akkor, ha netán úgy érzik, megbetegedtek vagy bármilyen más egészségügyi problémájuk van! Légúti betegséggel a háziorvost személyesen továbbra se látogassák meg, csak akkor, ha ezt az orvos kéri, az ezzel kapcsolatos protokoll jelenleg is él.

Kiemelten fontos a járványügyi szabályok betartása:

  • Aki csak teheti, maradjon otthon! Kerüljük a nem létfontosságú személyes érintkezéseket!
  • Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát!
  • Tartsunk egymástól biztonságos távolságot!
  • Viseljünk mindig maszkot!
  • Gyakran és alaposan mossunk kezet!
  • Tartsuk be a kijárási korlátozásokat!

Védekezzünk továbbra is a már ismert módon, és minél többen regisztráljunk, és vegyük fel a vakcinát, amikor háziorvosunk értesít minket!

Jó egészséget kívánok!

Deltai Károly
polgármester


Előzmény 04.08.:

Magyarországra vasárnapig az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint 4 millió 260 ezer vakcina érkezett, amiből 3,3 milliót használtunk fel. Közülük 913 ezren már mindkét szükséges dózist megkapták.

Szerdától kinyithattak az egy hónapja zárva tartó üzletek, és újraindulhatnak a szünetelő szolgáltatások. Kinyithatott minden üzlet, a szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazók, a ruhaboltok és a könyváruházak, az ajándék- és játékboltok is. Újraindulhattak a szolgáltatások, náluk visszatértek a március 8-a előtti szabályok.

A kijárási tilalom este 8 helyett 10 órakor lép életbe, és változatlanul hajnali 5-ig lesz érvényes. Így az üzletek is este 7 óra helyett fél 10-ig lehetnek nyitva.

Az üzletekben az új szabályok alapján tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat – ez igaz az eddig nyitva tartókra is, tehát az élelmiszerboltokra, drogériákra is. Az üzemeltető köteles a bejárat előtt kifüggeszteni, hogy egy időben hányan tartózkodhatnak a vásárlótérben.

A vendéglátóhelyek továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, azaz ezután is csak elvitelre adhatnak ételt, és a szállodák sem fogadhatnak vendégeket.

A fokozatos nyitás következő lépése a jelenlegi tervek szerint az iskolák és óvodák újranyitása lesz április 19-én.

Változatlanok maradnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok, a települések belterületén, az utcán és a közterületen továbbra is mindenki köteles maszkot hordani, illetve közterületen és nyilvános helyen a másfél méteres távolságot tartani.

Szabadidős sport tevékenység – a kijárási tilalmon kívüli időszakban – továbbra is folytatható egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel, azzal a feltétellel, hogy másoktól legalább másfél méter távolságot kell tartani.

Április 19-ig meghosszabbodik a Magyarország valamennyi schengeni belső határszakaszára ideiglenesen bevezetett határellenőrzési és határőrizeti feladatok hatálya.

Sajnos továbbra is rendkívül magasak a fertőzöttségi számok. A hivatalos tájékoztató oldal adatai szerint már 22.409 halottunk van, közel 260.000 a regisztrált aktív fertőzött. Minden becslés szerint az ő számuknak többszöröse a rendszerben nem szereplő fertőzött. A szennyvízből kimutatható adatok alapján a járvány még tetőzik, általánosságban magas szinten stagnál, helyenként kis mértékben csökken, máshol nő a fertőzöttek száma.

Telkiben is egyre több a nyilvántartott beteg és sajnos már halottjaink is vannak. Ebből is látszik, hogy az óvatosság és körültekintés nagyon is indokolt. Mindenkinek, aki betegséggel küzd, erőt és mihamarabbi felépülést kívánok. Szeretném kifejezni együttérzésem azok felé, akik elveszítették hozzátartozójukat a betegség miatt.

Helyben járványügyi intézkedések megszegéséért néhány személy esetében kellett eljárni. Súlyos szabálysértések nem jellemzők, de sajnos sokan nem viselik a maszkot közterületen és gyakori a csoportosulás is.

Az intézmények működése a már megszokott rendben zajlik, rendkívüli járványügyi esemény nem történt. Köszönjük az intézményekben dolgozók kitartó munkáját!

Folyamatosan zajlik az oltás helyben és az oltópontokon is. Az oltások megérkezéséről és elosztásáról a háziorvos kap tájékoztatást, ő szervezi és hajtja végre helyben a vakcinák beadását. Telkibe folyamatosan érkezik vegyes összetételű oltóanyag és érkezik oltóponti oltási lehetőség is.

Bizonyos oltóanyagokat helyben adnak be, másokat oltóponton. A kijelölt oltópont változik az oltópontok leterheltsége függvényében. Akit oltópontra hívnak, annak kijelölik az aktuális oltópontot is. Ez korábban jellemzően Törökbálint volt, de az utóbbi időben más oltópontok is előfordulnak, többnyire kórházakban, a Korányi, Honvéd, Rókus kórházakban például.

Telkiben viszonylag magas az oltakozási kedv, ami örvendetes. Ha az előre jelzett ütemben érkeznek az oltóanyagok, akkor a következő hetekben minden eddig regisztrált megkaphatja az első vakcináját. A regisztráltak száma azonban változhat, ahogy az oltóanyag ellátás is. Ezért az oltásra várakozóktól türelmet kérünk.

Helyben ezen a héten jellemzően Astra Zeneca oltóanyaggal oltottak. Oltóponton leginkább Pfizer és Sputnyik V vakcinákat használtak.

Az eddig regisztrált idősebb korosztály majdnem teljes mértékben megkapta már az első – legtöbb esetben mindkét – oltását. Most már a fiatalabb korosztály oltása is zajlik.

Ahhoz, hogy megértsük Telki oltottsági helyzetét, tisztában kell lennünk az alábbi összefüggésekkel.

Szabad orvosválasztás van. Aki Telkiben él, az nem feltétlenül a telki háziorvosi praxis páciense. A telki háziorvosi praxisban is vannak nem telki lakók.

GDPR – adatvédelmi – okok miatt az önkormányzat nem kapja meg a Telkire vonatkozó összesített adatokat, így részadatokból tudunk csak következtetéseket levonni.

Tudjuk, hogy Telkiben is jelentős azok száma, akik hivatáskörben (orvos, ápoló, mentős, EÜ dolgozó, katona, rendőr, tűzoltó, NAV dolgozó, pedagógus, diplomata, MÁV, BKK, GYSEV stb.) kaptak vakcinát, de a pontos számuk nem ismert. Azt sem tudjuk, hogy hányan kaptak oltást kampányoltás formájában, vagy kismamaként Budapesten, de tudjuk, hogy vannak ilyenek.

Telki demográfiája jellegzetes, így a százalékos átoltottság félrevezető. Nálunk az országban a legmagasabb a gyermekek száma. Ők jelenleg semmilyen vakcinát nem kaphatnak. Bízom benne, hogy azon a vakcinák esetében, amelyek megkapják, vagy már megkapták a nemzetközi minősítést, hamarosan hazánkban is leszállítják az olthatósági korhatárt.

Telki teljes lakossága 4472 fő. Közülük 1209 kiskorú, ők jelenleg nem olthatóak. A kiskorúak aránya az országos 16,5%-ot magasan meghaladja.

Elméletben oltható: 3263 fő. A telki praxisban azonban kevesebben vannak. A praxis teljes létszáma 2250, ebből 1750 telki lakos. A többieknek Telkin kívüli háziorvosuk van. A praxis páciensei közül 1563-an regisztráltak oltásra. Közülük 553-an már megkapták első, vagy többségében mindkét oltásukat. Akik már megkapták az oltást, azok többsége az idős korosztályhoz tartozik. Ezen a héten még valamivel több, mint 100 ember kap oltást a praxisból regisztráltak köréből Astra Zeneca, Pfizer és Sputnyik V oltóanyaggal. Holnapig tehát kb. 650 ember kap oltást a praxisban regisztráltak köréből, ami az összes regisztrált valamivel több, mint 41%-a. Ez a szám azonban csak 14,5% a teljes lakossághoz viszonyítva. A praxison belüli oltottak száma nem azonos az összes telki beoltott számával, ami nyilvánvalóan jóval magasabb. Sajnos azt csak becsülni tudjuk, hogy a más körben beoltottak száma mekkora lehet, így Telki teljes átoltottságát csak az országos adatok alapján becsülhetjük. Mivel magas az oltakozási kedv, és sok a hivatáskörben oltott, azt gondoljuk, hogy az országoshoz képest valamivel magasabb a felnőtt korú lakosság átoltottsága. Ugyanakkor nálunk sok a nem oltható kiskorú, ez viszont visszahúzza a mutatót. Összességében az országos átoltottsági arányokat – 25% – megközelítőleg mérvadónak tekinthetjük.

Összehasonlításként: Magyarország megközelítőleg 9.770.000 lakosából 1.300.000 kiskorú, tehát nem oltható. Az oltható 8.500.000 emberből eddig 4.100.000 regisztrált és közülük közel 3.000.000 már megkapta oltását. Ez az oltható lakosság közel 35%-a, de a teljes lakosságnak csak mintegy 30%-a. Viszonyításként ez Telkiben 41% és 14,5%. Ami azt mutatja, hogy az információhiány miatt nagyon visszafogott becsléssel számolva is jobban haladunk az oltással az országos átlagnál, de a magas gyermekszám miatt nagyon nehezen fogjuk elérni a nyájimmunitási küszöböt.

Ez viszont felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy messze még a nyájimmunitási küszöb, és folytatni kell a türelmes védekezést, és oltani, oltani folyamatosan.

A következő időszakban Astra Zeneca, Pfizer, Moderna és Szputnyik V oltóanyagok fognak érkezni. A legtöbbet a Pfizer vakcinára kell várakozni, ezért akinek kiemelten fontos, hogy hamar vakcinához jusson, akár az oltási igazolvány miatt, akár egészségügyi okból, az fogadja el azt a vakcinát, amit az oltóorvos ajánl.

Aki oltást szeretne, annak regisztrálnia kell. Az oltást vagy oltóponton kapja meg, vagy a háziorvosától. A háziorvos nem feltétlenül a lakóhely szerinti orvos.

Hasznos adatok és információk: https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal

Általános járványügyi információk: https://koronavirus.gov.hu/

Internetes jelentkezés és információk: https://vakcinainfo.gov.hu/

Regisztráció ellenőrzése: https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio/

Személyes egészségügyi adatok ellenőrzése: https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal?fbclid=IwAR3gib8pUDClq8yvywnzww1qoQyk0NO4sfDWGUZe7FKVDU-wV5iXhJrUHnk

Az internetről letölthető és kinyomtatható az a nyilatkozat, amit az oltáskor kérnek. Érdemes kitölteni és oltáskor magunkkal vinni, mert ez gyorsítja a folyamatot. A nyilatkozat itt érhető el: https://koronavirus.gov.hu/sites/default/files/sites/default/files/imce/_hozzajarulo_nyilatkozat_vedooltashoz_0.pdf

Ilyen nyilatkozat a Telki Polgármesteri Hivatalban is átvehető.

Háziorvosunk elérhetőségei: telefon: 06-26/920-821, 06-20/3722-800 (SMS, Viber, Messenger, WhatsApp), e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Általános helyi járványügyi telefonos tájékoztatás: 06-70-674-3656. Konkrét oltási sorrendről, sorban elfoglalt helyről nem tudunk tájékoztatást adni.

Oltási kisokos: https://www.telki.hu/index.php/korona/2334-oltasi-kisokos

Kérjük, hogy a háziorvost az oltásra várók oltási sorrendre vonatkozó érdeklődésükkel lehetőleg ne keressék. Keressék azonban akkor, ha netán úgy érzik, megbetegedtek vagy bármilyen más egészségügyi problémájuk van! Légúti betegséggel a háziorvost személyesen továbbra se látogassák meg, csak akkor, ha ezt az orvos kéri, az ezzel kapcsolatos protokoll jelenleg is él.

Kiemelten fontos a járványügyi szabályok betartása:

  • Aki csak teheti, maradjon otthon! Kerüljük a nem létfontosságú személyes érintkezéseket!
  • Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát!
  • Tartsunk egymástól biztonságos távolságot!
  • Viseljünk mindig maszkot!
  • Gyakran és alaposan mossunk kezet!
  • Tartsuk be a kijárási korlátozásokat!

Védekezzünk továbbra is a már ismert módon, és minél többen regisztráljunk, és vegyük fel a vakcinát, amikor háziorvosunk értesít minket!

Jó egészséget kívánok!

Deltai Károly
polgármester


Előzmény 03.26.:

Telkiben átlagosan egyszerre tízes nagyságrendben vannak fertőzött személyek nyilvántartva. Emellett az utóbbi időben egyidejűleg 5-10 karanténozottról tudunk, akik jellemzően külföldi hazatérés miatt kaptak elrendelést. A fertőzöttségi adatok tehát enyhén romlottak. A térségi fertőzöttség mértéke a szennyvízből mért adatok alapján enyhén csökkent.

Az országos járványügyi adatok nagyon rosszak. Rendkívül magas a fertőzöttek és sajnos a halottak száma is. Ugyanakkor örvendetesen és folyamatosan nő a beoltottak száma is.

Az országos és helyi védelmi intézkedések nem változtak. Helyben járványügyi intézkedések megszegéséért néhány személy esetében kellett eljárni. Súlyos szabálysértések nem jellemzők.

Az intézmények működése a már megszokott rendben zajlik, rendkívüli járványügyi esemény nem történt. Köszönjük az intézményekben dolgozók kitartó munkáját!

Folyamatosan zajlik az oltás helyben és az oltópontokon is. Az idősebb korosztályból eddig regisztráltak oltása a végéhez közeledik. Természetesen mindig jelentkeznek újak oltásra, úgyhogy változik az aktuálisan oltottak összetétele. Jelenleg egyszerre történnek első és második oltások is. A vakcinaelosztást szervezők tájékoztatása szerint a közeljövőben folyamatosan érkezni fognak oltóanyagok.

Az oltások megérkezéséről és elosztásáról a háziorvos kap tájékoztatást, ő szervezi és hajtja végre helyben a vakcinák beadását. Védekezzünk továbbra is a már ismert módon, és minél többen regisztráljunk, és vegyük fel a vakcinát, amikor háziorvosunk értesít minket!

Jó egészséget kívánok!

Deltai Károly
polgármester

Általános járványügyi információk: https://koronavirus.gov.hu/

Internetes jelentkezés és információk: https://vakcinainfo.gov.hu/

Regisztráció ellenőrzése: https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio/

Az internetről letölthető és kinyomtatható az a nyilatkozat, amit az oltáskor kérnek. Érdemes kitölteni és oltáskor magunkkal vinni, mert ez gyorsítja a folyamatot.

A nyilatkozat itt érhető el: https://koronavirus.gov.hu/sites/default/files/sites/default/files/imce/_hozzajarulo_nyilatkozat_vedooltashoz_0.pdf

Ilyen nyilatkozat a Telki Polgármesteri Hivatalban is átvehető.

Oltási kisokos: https://www.telki.hu/index.php/korona/2334-oltasi-kisokos


Előzmény 03.19.:

A miniszterelnök sem szigorítást, sem lazítást nem jelentett be a 2021. március 19-i, reggeli rádióinterjúban. Ez alapján a továbbiakban is maradnak az érvényben lévő szabályok és korlátozások. A pontos részletek a későbbiekben kerülnek ismertetésre.

A telki Csibe Bölcsőde dolgozóit az elmúlt napokban az önkormányzat szervezésében tesztelték. Ennek során nem mutattak ki Covid-fertőzöttséget egy személy esetében sem.


Előzmény 03.17.:

Sajnos tovább romlanak az országos járványügyi mutatók, még tart a harmadik járványhullám felszálló szakasza.

Híradások szerint újabb vakcinaszállítmányok érkeztek az országba, jelenleg folyik a vakcina szétosztásának logisztikai művelete, melyet a megyei kormánymegbízott vezetése mellett térségünkre vonatkozóan a járási hivatal organizál. Ezen a héten Telkibe oltóanyag nem érkezett. A nem helyi kijelölt oltópontokon az oltás folyamatos, azok számára, akiket ezekre a pontokra hívnak a körzeti orvosnál nem adható vakcinákkal történő oltásra.

Arra nézve nincs az önkormányzatnak friss adata, hogy hányan regisztráltak oltásra és ezen a listán hol tart az oltás. Jelenleg még tart a hatvan felettiek oltása. A regisztrálók száma az Operatív Törzs tájékoztatása szerint folyamatosan nő.

A háziorvosi körzethez tartozó páciensek körében az eddig eloltott oltások megosztása típus szerint:

Pfizer: 60
Moderna: 22
Astra Zeneca: 77
Sinopharm: 154
Szputnyik: 4
Összesen: 317

Jelenleg aktuális karanténozott személyek számáról nincs friss információnk. A betegek számáról nem kaptunk adatokat.

Pest megye jelenleg az igen magas fertőzöttségű területek közé tartozik, a szennyvízből kinyert adatok alapján további növekedés várható a megbetegedők számában. A körültekintő védekezés soha nem volt olyan fontos, mint most! Kérjük, tartsák be a járványügyi előírásokat. Viseljenek közterületen is védőmaszkot, tartsanak biztonságos távolságot egymástól és tartsák be a higiéniai előírásokat.

Oltással kapcsolatos általános információk

Az egy háziorvosi körzetbe érkező oltóanyag mennyisége nem a háziorvoson vagy az önkormányzaton múlik, hanem a központi elosztáson és a rendelkezésre álló aktuális vakcinamennyiségen.

Az oltási sorrenddel kapcsolatosan sajnos az önkormányzat nem tud információval szolgálni.

Kérjük, hogy a háziorvost az oltásra várók oltási sorrendre vonatkozó érdeklődésükkel lehetőleg ne keressék, mert csak korlátozott információk állnak rendelkezésre. Keressék azonban akkor, ha netán úgy érzik, megbetegedtek vagy bármilyen más egészségügyi problémájuk van! Légúti betegséggel a háziorvost személyesen továbbra se látogassák meg, csak akkor, ha ezt az orvos kéri, az ezzel kapcsolatos protokoll jelenleg is él.

Általános járványügyi tájékoztatás: koronavirus.gov.hu

Háziorvosunk elérhetőségei: Telefon: 06-26/920-821, 06-20/3722-800 (sms, Viber, Messenger, WhatsApp), E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Deltai Károly
polgármester


Előzmény 03.11.:

Az országos tisztifőorvos szerint rendkívül súlyos a járványügyi helyzet Magyarországon és várhatóan tovább romlik minden járványügyi mutató.

Jelenleg 16 és fél ezren hunytak el a járványban, ami jól mutatja, hogy robbanásszerű az új vírusmutáció pusztító terjedése, hiszen közel egy hét alatt több mint ezerrel nőtt meg ez a szám.

Számos településen tovább emelkedett a szennyvízminták SARS-CoV-2 koncentrációja, így szűkebb térségünk mintái esetében is egyértelműen tapasztalható növekedés, ami előre vetíti a járványhelyzet további romlását.

Az új vírusmutáció sokkal fertőzőképesebb, ezért nagyobb odafigyelésre is van szükség.

Nagyon fontos tehát, hogy minden kötelező védelmi intézkedést betartsunk, és mi magunk is mi mindent megtegyünk a kötelező védekezésen felül is azért, hogy megállítsuk a kórokozó terjedését.

Telkiben szigorú korlátozó szabályok mellett, bezárt köznevelési intézményekkel folyik tovább az élet. A maszkviselés közterületen is kötelező. Néhányan ezt sajnos nem veszik figyelembe. A rendőrség rendszeresen ellenőriz és bírságol is.

Telkiben járványgóc nem alakult ki. Szórványos megbetegedések jellemzőek. Az elrendelt Karantént jellemzően külföldről hazatérés miatt rendeltek el.

Telkiben a koronavírus elleni oltásra regisztrált lakosok 40 százaléka már megkapta legalább a vakcina első dózisát. Az oltás folyamatosan zajlik, így akik regisztráltak, de még nem lettek értesítve, szintén hamarosan sorra kerülnek. Kérünk mindenkit, hogy várjanak türelemmel az értesítésig, és érdeklődéssel ne terheljék a rendelő telefonvonalait, mert akkor a betegek nem tudják elérni a háziorvost.

Kiemelten fontos a járványügyi szabályok betartása:

  • Aki csak teheti, maradjon otthon! Kerüljük a nem létfontosságú személyes érintkezéseket!
  • Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát!
  • Tartsunk egymástól biztonságos távolságot!
  • Viseljünk mindig maszkot!
  • Gyakran és alaposan mossunk kezet!
  • Tartsuk be a kijárási korlátozásokat!

Oltassuk be magunkat!

Jó egészséget kívánok!

Deltai Károly
polgármester


Előzmény 03.04.:

Szigorú korlátozások bevezetéséről döntött a kormány 2021. március 8-tól.

Az óvodákat és az általános iskolákat 2021. április 7-ig bezárják. A digitális oktatás részleteit az Emmi dolgozza ki.

Az üzletek március 8-tól két hétig, március 22-ig be lesznek zárva. Kivételt jelent az élelmiszerbolt, gyógyszertár, drogéria, benzinkút.

A szolgáltatásokat fel kell függeszteni.

Sporttevékenységet korlátozottan lehet végezni.

Szabadtéren is mindenhol kötelező a maszkviselet.

Az óvodai dolgozók után az önkormányzat dolgozóinak tesztelése is lezajlott, fertőzött nem volt. Az iskolai dolgozók tesztelése az iskola bezárása miatt elmarad.

Az oltások folyamatosak, hétvégén is zajlanak.

A részletes szabályokról külön beszámolunk pénteken.

Kérek mindenkit a felelősségteljes védekezésre!

Jó egészséget kívánva,

Deltai Károly
polgármester

2021_0308_covid_intezkedesek


Előzmény 03.03.:

Tart a két önkormányzati óvodai csoport felfüggesztése. Lezajlott az óvodai dolgozók tesztelése. A teszteltek között nem volt aktív fertőzött.

A magánóvoda ezen a héten zárva marad egy fő fertőzöttsége miatt. Az iskolában egy osztály van felfüggesztve. Az iskolai dolgozók tesztelése a jövő héten lesz.

Az önkormányzat dolgozóinak tesztelését is elrendeltük.

A háziorvosi rendelőben az oltás folyamatos a megkapott oltandók névsora alapján.

Hétvégén az eddigi ütemhez képest intenzívebb kampányoltás várható. Az érintettek SMS-ben kapnak értesítést. A beleegyező adatlap INNEN letölthető. Kitöltött adatlappal érkezve gyorsítani lehet az oltási folyamatot! Az oltóponti oltáshoz szükségesek a személyi azonosító okiratok: személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ kártya.

Nem hivatalos információk alapján a helyi fertőzöttek száma nő. Az országos fertőzöttségi adatok dinamikusan romló tendenciát mutatnak. Közleményem kiadásakor még nem ismert, hogy a mai kormányülésen rendelnek-e el további szigorításokat.

Kérem a maszkviselést és a higiéniai előírásokat maximálisan tartsák be! Kerüljék a közösségeket, tartsanak egymástól biztonságos távolságot!

Jó egészséget kívánok!

Deltai Károly
polgármester


Előzmény 03.02.:

Újabb szórványos esetek jelzik a harmadik járványhullám megjelenését.

A önkormányzati óvodában kettő csoport érintett a járvánnyal. A csoportokat az illetékes hatóság átmenetileg felfüggesztette. Gócpont nincs, a második fertőzés másik épület másik csoportjában jelent meg. Az óvodai dolgozókat teszteljük.

Az iskolában egy pedagógus és két tanuló érintett, egy osztály van felfüggesztve. Az iskolai dolgozókat is tesztelni fogjuk.

A bölcsőde egy kontaktszemély által közvetve érintett. Hamarosan ott is tesztelés várható. A magánóvoda jelenleg nem tart nyitva, tesztelnek és utána döntenek a működésről.

Az intézményvezetők a szükséges lépéseket megteszik, rendkívüli takarítást rendelünk el, és ha kell, az illetékes hatóság felfüggeszti a csoportot, osztályt vagy az intézményt.

Újabb szállítmány oltóanyag érkezett, folyamatosan zajlanak az oltások. Eddig helyben és oltóponton már több mint százötvenen kapták meg vakcinájukat. Ehhez jönnek azok, akik egészségügyi dolgozóként vagy más jogosultként máshol kaptak oltást.

A már ismert járványügyi védelmi elrendeléseken kívül változás nem történt.

Pest megyében intenzíven növekszik a fertőzések száma. Kérem, kövessék a folyamatos, hivatalos tájékoztatást! Minden fontos és ellenőrzött információt közreadok, ahogyan eddig is. Kérem együttműködésüket és a védelmi intézkedések szigorú betartását!

Köszönettel:
Deltai Károly
polgármester


További előzmények, kapcsolódó anyagok:

Köznevelési intézmények járványügyi helyzete>>

Harmadik hullám: fertőzőbb vírusváltozat érkezett>>

Aktuális járványügyi jelentés>>

Fel