Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

  • „Az elvesztett életek számának csökkentése mindennél fontosabb, a többit lehet majd pótolni!”

    dr_petrovicz_edina

    – interjú a Telkiben élő Dr. Petrovicz Edinával, a Szent László Kórház főorvosával, infektológus-belgyógyász-immunológus szakorvosával

  • „Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy akinek gyanús tünetei vannak, azonnal különüljön el”

    egeszseghaz_tabla

    – interjú Dr. Kiss-Leizer Mártával, Telki háziorvosával

  • A polgármester naplója: 2021 – mire számíthatunk?

    vakcina

    Könnyű esztendőre biztosan nem.

    A 2020-as év a járvány jegyében telt. Mindannyian megtapasztaltuk, hogy ez mit jelent, nem ismételném meg újra. A járvány és annak másodlagos, harmadlagos következményei teljesen átírták a hétköznapokat. Az év végére azonban megjelent a fény az alagút végén: a vakcina. A járványba belefáradtan sokan gyors megoldást remélnek. Legyünk azonban realisták, a vakcinalizációs folyamat ugyan az egész világon megkezdődött, de mire a megfelelő számú ember megkapja a védelmet biztosító oltást, addig még hosszú hónapok fognak eltelni. Közben sajnos megjelent a vírus néhány gyorsabban terjedő változata, ami újabb szigorításokat jelent világszerte és akár hazánkban is. Minden reménykedés mellett bölcsebb, ha a földön maradva arra készülünk, hogy a változó szigorúságú korlátozásokat még több hónapig fenn kell tartani, hogy ne vesszen kárba az előző év rengeteg áldozata, erőfeszítése, és minél kevésbé nőjön a már most is elkeserítően sok elhunyt és súlyos beteg száma.

  • A polgármester naplója: December, mit mond a hóember?

    adozas

    Járvány, ünnepek

    Itt a tél, az év vége. Nem tudhatjuk, lesz-e idén fehér karácsony, és nem tudhatjuk, hogy mikor tetőzik majd a járvány, és hogy honnét lehet számolni majd a lassú leereszkedés idejét a járványgörbe ívén, amikor még hosszú hetekig ugyanilyen kockázatos, és veszélyes marad a helyzet, de napról napra csökkennek a szomorú számok. Azt azonban lehet látni, hogy napok óta százötven felett van a halálozások száma, és elképesztően magas a tesztpozitívok aránya a teljes tesztelt lakosságon belül. Soha nem volt még ilyen rossz a járványhelyzet.

  • A polgármester naplója: Költségvetés járvány idején

    koronavirus_penz

    A Parlament döntése újabb három hónappal meghosszabbította a különleges jogrendet. A képviselő-testületek döntési jogkörét – uborkaszüneti megszakítással – immáron egy éve a polgármesterek gyakorolják. Természetesen informális egyeztetések során a képviselők véleményét a fontosabb döntések során mindig kikérem. Így történt ez a 2021-es év költségvetési rendelettervezetével kapcsolatban is.

  • A polgármester naplója: Tükörtojás

    Tukortojas

    Kétféle ember van. Aki a tükörtojást a sárgájánál kezdi, és aki a végére hagyja. Akik a végére hagyják a finomabb falatot, hajlamosabbak az obligát kérdésre, miszerint: „Két hírem van, egy rossz és egy jó, melyikkel kezdjem?” azt válaszolni, hogy essünk túl a rosszon és maradjon a végére valami jó, hogy úgy álljunk fel a beszélgetésből, az utolsó jó emlékünk, a jó hír árnyalja a rossz hír okozta kellemetlenséget.

  • A Volánbusz felfüggeszti az első ajtós felszállást

    Volanbusz_elso_ajtos_felszallas

    A járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében a Volánbusz rendkívüli intézkedést vezet be: a közszolgáltatás folyamatos fenntartása érdekében március 29-től valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől.

  • Adó és járvány

    jarvany_penz

    Mint ismeretes, a koronavírus járvány és a járvány kapcsán meghozott központi intézkedések pénzügyi hatásai miatt az önkormányzat belekezdett adórendeletünk felülvizsgálatába.

  • Aktuális járványügyi jelentés

    korona-jarvany

    Továbbra is érvényben van a különleges jogrend, amit az Országgyűlés újabb három hónapra meghosszabbított, és tart az egészségügyi veszélyhelyzet, ami jelenlegi ismereteink szerint júniusig életben marad. A különleges jogrend meghosszabbításával egyidejűleg a védelmi intézkedések és korlátozások hatálya is kitolódott.

  • Április 19-én várhatóan újranyitnak az intézmények - frissítve 04.14.

    iskola_terem

    Frissítés 04.14.: Orbán Viktor miniszterelnök 2021. április 14-én délután a Facebook-oldalán közzétett videóban közölte, a kormány döntött az iskolák újraindításáról. Elmondta, hogy csak fokozatosan és óvatosan haladhatnak, ezért türelmet és megértést kért a szülőktől. Kifejtette: úgy döntöttek, hogy április 19-én, hétfőn kinyitják az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatos osztályait, a felső tagozatban azonban marad az otthoni, digitális alapú oktatás. Hozzátette, hogy a felsős diákoknak az iskola a középiskolásokkal egyidőben, május 10-én nyílik meg.

  • Átfogó Covid-tesztelés volt Telkiben

    koronavirus_teszt

    Sok jó és egy rossz hírrel szolgált a héten szerdán és csütörtökön Telkiben lezajlott intézményi Covid-szűrés.

  • Covid intézkedések a gyógyszertárban

    gyogyszertar

    A telki Ágnes Gyógyszertár a járványügyi intézkedések részeként arra kéri vásárlóit, hogy az eladótérben csak annyian tartózkodjanak, ahány gyógyszerkiadó üzemel! A várakozás során a 1,5 méteres védőtávolságot betartani szíveskedjenek!

  • COVID-19 döntési folyamat gyermekek esetén

    covid_folyamatabra

    A fenti folyamatábra szülőknek, gondviselőknek nyújthat segítséget.

  • Covid-átverések - vigyázzunk idős szeretteinkre!

    biztonsag_lakat

    A csalók minden lehetőséget megragadnak, és leginkább az idős emberekre fókuszálnak, akik egyedül élnek. Beszélgessünk rokonainkkal a veszélyekről!

  • Csak időpontfoglalással lehetséges a személyes ügyintézés

    kormanyablak

    A Budakeszi Járási Hivatal tájékoztatása alapján a COVID-19 járvány terjedésének megakadályozása érdekében 2020. november 11. napjától valamennyi kormányhivatali ügyfélszolgálaton csak elektronikusan vagy telefonon előzetesen lefoglalt időpontban van lehetőség személyes ügyintézésre.

  • Elnapolt adóreform

    ado_penzugy

    Mint az ismeretes, néhány hónappal ezelőtt megkezdtük a helyi adórendelet felülvizsgálatát.

  • Ezek a védelmi intézkedések léptek életbe március 8-án

    mk_2021_0305

    20 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben. Az ezen kívüli időszakban, tehát reggel 5 órától 20 óráig az alábbi szabályok betartása kötelező a 2021. március 5-i Magyar Közlönyben megjelentek alapján.

    Védelmi intézkedések - 2021. március 8-tól 22-ig

    Közterületen, illetve nyilvános helyen, intézményekben mindenki köteles más emberrel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legszűkebb személyi körre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.

    A települések belterületén, az utcán és a közterületen – a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személyek kivételével – mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

    A kijárási tilalmon kívüli időben az egyéni szabadidős sporttevékenység külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani. Az egyéni szabadidős sporttevékenység során nem kell a maszkot viselni.

    A külterületen, illetve a települések belterületén található parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak, azok a rendelet hatálybalépésekor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint látogathatóak.

    Üzletek nyitva tartása

    2021. március 8-tól 22-ig az alábbiak tarthatnak nyitva:

    • a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletek,
    • a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (így különösen illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletek,
    • a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletek (így különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletek), ide NEM értve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet,
    • az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek,
    • a mezőgazdasági üzletek, ideértve a műtrágyát értékesítő üzletet és a vágóhidat,
    • a kertészeti árudák, a faiskolák,
    • a piacok, a helyi termelői piacok (az ott található, kötelezően bezárt üzletek kivételével),
    • a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt, az optikai és látszerészeti eszközöket forgalmazó üzletek, az állatgyógyszertárak,
    • az üzemanyagtöltő állomások,
    • a nemzeti dohányboltok és az újságosok.

    A fel nem sorolt üzletek kötelesek zárva tartani!

    A nemzetközi nőnapra tekintettel 2021. március 8-án az elsősorban dísznövényt árusító üzletek (virágüzletek) nyitva tarthatnak.

    Szolgáltatások

    2021. március 8-tól 22-ig a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiségek vagy helyszínek kötelesek zárva tartani. Az ott foglalkoztatottak kivételével a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiségben vagy helyszínen tilos tartózkodni.

    Kivételt képez ez alól (tehát nyitva tarthat):

    • a pénzügyi szolgáltatás,
    • a közlekedési és a szállítási szolgáltatás,
    • a magánegészségügyi szolgáltatás, ideértve a szemüvegkészítést,
    • a szociális szolgáltatás,
    • a postai, a csomagküldő és a házhozszállítási szolgáltatás,
    • a totózó és lottózó szolgáltatás,
    • a járműszerviz szolgáltatás, a mezőgazdasági és iparigép-szerviz szolgáltatás, a háztartásigép-szerviz szolgáltatás, az épületgépészeti szolgáltatás,
    • az informatikai, a kommunikációseszköz-javítási szolgáltatás,
    • a temetkezési szolgáltatás,
    • az állategészségügyi szolgáltatás,
    • az állat-, növényegészségügyi, élelmiszer-vizsgálati laboratóriumi szolgáltatás,
    • az élelmiszer-feldolgozási szolgáltatás,
    • a közétkeztetési szolgáltatás,
    • az állattenyésztési szolgáltatás,
    • az ügyvédi szolgáltatás,
    • a biztonsági szolgáltatás,
    • az épületüzemeltetési és irodai szolgáltatás,
    • a járműkölcsönzési és a gépkölcsönzési szolgáltatás,
    • a mosási és tisztítási szolgáltatás

    céljára szolgáló helyiség vagy helyszín.

    A sportlétesítmények a sportról szóló törvény alapján a versenyszerűen sportolók számára edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából látogathatóak. az e rendelet hatálybalépésekor hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával.

    A közkönyvtári kölcsönzés átmenetileg fel van függesztve.

    Akár egymillió forint is lehet a bírság

    Az üzletekre, szolgáltatásokra vonatkozó védelmi intézkedési szabályok megsértése 100.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedő bírság kiszabását vonhatja maga után, illetve a rendőrség a helyiséget, területet, intézményt, illetve a helyszínt legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.

    Szabálysértést elkövető személyek esetében a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint.

    A közterületeket a rendőrség és közterület-felügyelet fokozottan ellenőrzi.

    Oktatás

    A köznevelési intézmények 2021. március 8-tól április 7-ig – az óvoda és a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény kivételével – és a szakképző intézmények tantermen kívüli, digitális munkarendben működnek.

    Az óvodákban rendkívüli szünet van érvényben.

    A bölcsődék tovább működnek.

    A köznevelési intézményekbe járók étkeztetésben részesülnek, amennyiben ezt igénylik. Az étkeztetés elviteli rendszerben működhet.

    Közigazgatás, közösségi közlekedés

    A közigazgatás zárt rendszerben működik ügyfélfogadás nélkül.

    A közösségi közlekedés változatlanul üzemel.

    Egészségház

    Az egészségház változatlanul üzemel, az oltások a behívás rendjében folyamatosan történnek.

    Kérem, folyamatosan kövessék tájékoztatásainkat az aktuális fejleményekről, tartsák be a védelmi rendelkezéseket, ügyeljenek saját és egymás egészségére!

    Deltai Károly
    polgármester

    Előzmény: Járványügyi szabályozás Telkiben>>

  • Felfüggesztették az idősek vásárlási idősávját

    idosek_idosavja_felfuggesztve

    A kereskedelmi szervezetek és az Idősügyi Tanács javaslatára a kormány felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját december 12-tól (szombattól), ezzel segítve, hogy a karácsonyi bevásárlások idején ne legyen tumultus az üzletekben.

  • Felhívás járványügyi korlátozások betartására

    maszkviseles

    Sajnos az utóbbi napokban egyre sűrűbben tapasztalható, hogy a járványügyi előírásokat egyesek nem tartják be. A jelenlegi helyzetben az előírások maradéktalan betartása kiemelten fontos, ezek elmulasztása, megszegése pedig mindenkire nézve veszélyt okoz.

  • Harmadik hullám: fertőzőbb vírusváltozat érkezett

    covid19

    Az előttünk álló hetek nagyon nehéznek ígérkeznek. A fertőződés kockázata jelentősen meg fog nőni. Azzal tudjuk segíteni a járványügyben, valamint a kórházakban dolgozókat, és csökkenteni megfertőződésünk esélyét, hogy a következő időben minimalizáljuk az egy háztartásban élőkön kívüliekkel való érintkezéseinket, és szigorúan betartunk minden védelmi előírást.

  • Időpontot kell foglalni az ügyintézéshez a NAV-ablakokban

    nav_logo

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása alapján a Kormányablakokban működő NAV-ablakokban 2020. november 12-től a személyes ügyintézéshez előzetes időpontfoglalásra van szükség.

  • Íme, a legújabb járványügyi szabályok!

    korona-jarvany

    Mivel átlépte az ötmilliót a koronavírus ellen beoltott személyek száma, így 2021. május 24-től a Kormány 264/2021. (V. 21.) Korm. rendelete alapján az alábbi szabályok léptek életbe:

  • Információ a Favipiravir szedésével kapcsolatban

    gyogyszer

    A járványhelyzet súlyosbodása miatt már nem csak a kórházakban adható, hanem a patikákban is elérhető a Favipiravir 200 mg-os tabletta, amelyet a háziorvos írhat fel enyhe és közepesen súlyos koronavírus fertőzöttek számára.

  • Ismét meghosszabbítják a lejárt okmányok érvényességét

    okmany3
    A Miniszterelnökség tájékoztatása alapján a koronavírus-járvány terjedésének, valamint a személyes találkozások számának csökkentése érdekében Magyarország Kormánya mérsékli az állampolgárok ügyintézési terheit, ezért meghosszabbítja a lejáró személyi okmányok érvényességét. A november 4-e után lejáró igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még használhatók maradnak. Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, 2020. március 11. és július 3. között jártak le, de akkor meghosszabbította a kormány az érvényességüket.

  • Járványügyi információk - frissítve 12.17.

    korona-jarvany

    Frissítés 12.17.

    A Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2020. december 17. napján érvényes járványügyi információi:

  • Járványügyi intézkedés az óvodában

    ovoda_harangvirag

    2021. december 1-jétől visszavonásig a Telki Zöldmanó Óvoda területére csak a védettségi igazolással rendelkező szülők léphetnek be.

  • Járványügyi jelentés 04.21.

    covid_vilag

    Országosan tetőzni látszik a járvány harmadik hulláma. Térségünkben stagnálás tapasztalható. A szennyvízből kimutatható adatok alapján a járvány még tetőzik. Az óvatosság és körültekintés továbbra is indokolt.

  • Járványügyi jelentés 09.21.

    korona_higienia

    Sajnos a járás tájékoztatása szerint az illetékes hatóságok visszatartják a helyi fertőzöttségi adatokat, így nem tudok hivatalos számokat közölni. Mivel a járványhelyzet a megismerhető országos adatok alapján is határozottan romlik, javaslom a járványügyi óvintézkedések maradéktalan betartását, sőt, minden olyan önkéntes többlet-óvintézkedést, ami megóvhatja egészségüket.

  • Járványügyi szabályok és helyi elrendelések

    korona_higienia

    Az elmúlt napok egyre romló járványügyi helyzete és az ezzel kapcsolatos kormányzati intézkedések, jogszabályváltozások miatt a következő intézkedéseket vezetjük be, illetve az alábbiakra hívjuk fel minden Telkiben élő vagy itt dolgozó szíves figyelmét.

  • Járványügyi szabályozás Telkiben - frissítve 02.26.

    koronavirus-maszk

    Tisztelt Lakosság!

    A koronavírus-világjárvány második hulláma miatt ismét életbe lépett a különleges jogrend, megjelentek az országos járványügyi rendeletek, és meghoztam a jelenleg szükséges helyi döntéseket is.


  • Köznevelési intézmények járványügyi helyzete - frissítve 03.03.

    koronavirus

    Frissítés 2021.03.03. 12:00:

    A Pipacsvirág Általános Iskola járványügyi információi (az előző napi adatokhoz képest nincs változás):

  • Lezárult az első intézményi COVID-19 szűrés

    koronavirus_teszt

    Nagyon jó hír! Megtörtént az első körös tesztelés az általános COVID-19 szűrés során. Sem az iskolában, sem az önkormányzati és magán óvodákban, sem pedig a bölcsődében nem volt pozitív teszt a pedagógusok, ellátásban dolgozók körében. Gratulálok az intézményvezetőknek és pedagógusoknak, dolgozóknak a körültekintő és eredményes védekezéshez!

  • Megnyílt az online oltási időpontfoglaló

    idopontfoglalo_oltas

    - ezentúl minden érvényes regisztrációval rendelkező tud interneten oltási időpontot foglalni

  • Megszűntek a járványügyi korlátozások

    plaza

    A járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi korlátozásokat. Hétfőtől nem kötelező maszkot viselni az eddig előírt zárt terekben sem - tehát sem a tömegközlekedési eszközökön, sem az üzletekben -, valamit megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások.

  • Mit kell tudni a koronavírus elleni oltás regisztrációjáról - avagy miért regisztráljunk most?

    vakcina_oltas

    A több mint egy éve tartó járvány megállítása érdekében a világ legelismertebb tudományos laboratóriumai különféle, hatékony oltóanyagokat állítottak elő. Aki beoltatja magát bármelyik vakcinával, elkerülheti a megbetegedést, enyhítheti az esetleges megbetegedés negatív hatásait, és segíthet a járvány megállításában, valamint abban, hogy ne terjedjen a betegség, és ismerősei, szerettei se kapják meg.. Ezért az oltás nagyon fontos, és valójában az egyetlen fegyverünk a járvány ellen.

  • Nyit a könyvtár!

    konyvtar_polcok

    2021. május 4-én nyit a könyvtár a Kodolányi János Közösségi Házban.

  • Nyithatnak az üzletek és újraindulnak a szolgáltatások

    covid

    A koronavírus ellen beoltottak száma elérte a két és fél milliót Magyarországon, így szerdától nyithatnak az üzletek és újraindulnak a szolgáltatások - jelentette be Orbán Viktor 2021. április 6-án délután a közösségi oldalán közzétett videóban. Járványügyi intézkedések azonban továbbra is lesznek - hangsúlyozta a miniszterelnök.

  • Oltási hírek - frissítve 03.12.

    vakcina_oltas

    Telkiben a koronavírus elleni oltásra regisztrált felnőtt korú, krónikus betegséggel rendelkezők 40 százaléka már megkapta legalább a vakcina első dózisát - tájékoztatott Dr. Kiss-Leizer Márta.

  • Oltási kisokos

    vakcina

    Annak érdekében, hogy a védőoltásra felkészülten érkezzen, a következő információk áttekintése és teendők elvégzése javasolt.

  • Rendkívüli hír! Járványügyi zárlat!

    koronavirus_bolygo

    Tisztelt Telki Polgárok!

    Miniszterelnök úr bejelentése szerint kedd éjféltől, azaz 2020.11.11-én 0:00-tól a következő járványvédelmi intézkedések lépnek életbe:

  • Rendkívüli szünet alatti étkezés biztosítása az óvodában

    zoldmano_ovoda_logo

    Tisztelt Szülők!

    A Kormány 104/2021. (III. 5.) rendeletének 11. §. (2) alapján az óvodákban rendkívüli szünet van érvényben. Az EMMI a rendkívüli szünetet 2021. március 8-tól rendelte el, a szünet utáni első nevelési nap 2021. április 7.

  • Személyes felelősségünk és a nyitás

    covid_oltas

    Halad a lakosság oltása és ez bizakodásra ad okot. De a bizakodás nem azonos az elbizakodottsággal.

  • Telkiben is zajlik az oltás

    vakcina_oltas

    Február 4-én elkezdődött hazánkban a regisztrált legidősebbek oltása, akiket a háziorvosuk értesített az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről.

  • További egy hónapig fennmaradnak a szigorú intézkedések

    koronavirus

    További egy hónapig, január 11-ig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és a szigorú intézkedések - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök december 7-én, hétfőn a közösségi oldalán.

  • Újra él a Koronavírus menüpont a Telki Portálon

    koronavirus_menupont

    A telki lakosok minél szélesebb körű járványügyi tájékoztatása érdekében újra él a www.telki.hu önkormányzati portálon a Koronavírus menüpont.

  • Újra él az idősek vásárlási idősávja - frissítve!

    vasarlas

    Frissítés 11.24., 07:45

    A kormány elfogadta az Idősek Tanácsa javaslatát, és az 513/2020. (XI.23.) kormányrendelet értelmében november 24-zől minden hétköznap (hétfőtől péntekig) 09.00 óra és 11.00 óra között, illetve hétvégén (szombaton és vasárnap) 08.00 óra és 10.00 óra között bevezeti az idősek vásárlási sávját.

  • Újra elrendelték a rendkívüli jogrendet

    mk_veszelyhelyzet

    Tisztelt Telkiek! 

    Miniszterelnök úr bejelentése után a november 3-i Magyar Közlönyben megjelent veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI.3.) Korm. rendelet – mint jogszabály – alapján mai naptól ismét életbe lépett a járványhelyzet miatt elrendelt rendkívüli jogrend.

  • Várandósok, szoptató anyák oltása

    o

    A Nemzeti Népegészségügyi Központ március 26-án engedélyezte a várandósok koronavírus elleni oltását, ezzel egyidőben bejelentették a szoptató édesanyák oltásának lehetőségét is.

  • Visszaáll az első ajtós felszállási rend a Volánnál

    volanbusz_logo_szelesebb

    Május 1-jétől szombattól ismét lehet jegyet vásárolni a Volánbusz járatain az autóbusz-vezetőktől, visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend.

  • Zárt térben újra kötelező a maszkviselés

    koronavirus-maszk

    A koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében 2021. november 20-tól visszatér az év első felében már megszokott maszkhasználat a zárt helyiségekben.

Fel